Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az örök sláger:  a nordmannfenyő
A hétvégén Sopronban is több helyen elkezdték árulni a különleges örökzöldeket. Fotó: Elek Szilveszter

Az örök sláger: a nordmannfenyő

| Elek Szilveszter | Zöld Sopron

A karácsonyfa kiválasztása meghitt és kulcsfontosságú pillanata az ünnepkörnek. A hétvégén Sopronban is több helyen elkezdték árulni a különleges örökzöldeket. A megkérdezett kereskedők nem számoltak be áremelésről.

A tavalyi évhez képest nem változtatott árat az a kereskedő, aki a Zarándok utcában árul karácsonyfákat – sőt, volt olyan termelő, akitől olcsóbban tudta beszerezni az ünnepi örökzöldet. – A kaukázusi jegenyefenyő átlagára méterenként 7000, az ezüsté 5000, a lucé 3000, a kolorádófenyőé pedig 8000 forint – foglalta össze Kővári Zsolt ügyvezető. – Jellemzően nem az ár alapján döntenek a soproniak, hanem egy adott fajtát részesítenek előnyben, és ha úgy adódik, inkább kisebbet vesznek, hogy beleférjenek a költségvetésbe.

Mint megtudtuk, a legnépszerűbb a nordmannfenyő – ez teszi ki az eladások háromnegyedét, ugyanis kiválóan megtartja a lombját. Utána következik a lucfenyő, amely ugyan gyorsan ledobja a leveleit, viszont az illata sokak számára a karácsonyt jelenti.

– Ez az első karácsonyfa, amit önmagam veszek – mesélte Bérci Péter, miközben Csertán László mutatta neki az ünnepi örökzöldeket az Újteleki utca egyik udvarában. Méret, szín, forma és illat – a 30 éve karácsonyfákkal foglalkozó termelő úgy látja, hogy a soproniak több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlás során. Bérci Péter tetszését egy jókora örökzöld nyerte el. – 12–13 éves növényeket árulok idén is, amelyek felnevelése sok odafigyelést kíván – mondta Csertán László. – Idén a nordmann- és kolorádófenyő kerül a kínálatunkba. Ahogy már tíz éve, idén sem emelek árat.

Hogy az ünnepi örökzöld minél tovább dekoratív legyen, Csertán László hasznos tanácsokat is megosztott lapunkkal. – Az ünnep előtt sokkal nem szeretek fát befaragni, mert a növény így hamar kiszárad. Fontos, hogy a fákat ne a fűtőtest közelébe tegyük, és azt is meghálálja a fenyő, ha a tartójába öntünk egy kis vizet.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...