Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Elhagyott, régi sírokat gondoznak

Elhagyott, régi sírokat gondoznak

| Győri-Varga Nóra | Zöld Sopron

Régi, elhagyott sírokat tesznek rendbe az Egészséges, emberibb környezetért, a virágos Sopronért egyesület tagjai a következő napokban.

Kedden az új Szent Mihály-temetőben kezdték, október 20-án 15 órától pedig a régiben folytatják a sírok gondozását a virágos Sopronért egyesület tagjai. A civilek évről évre olyan nyughelyeket tesznek rendbe, amelyek hozzátartozók hiányában elhagyatottá váltak. Az evangélikus temetőben október 25-én 15 órától tartanak hasonló akciót. – Ezekben a sírokban olyan emberek nyugszanak, akik Sopronért sokat tettek, és mi minden ilyen nyughelyet megnézünk, ellenőrizzük az állapotát – emelte ki dr. Varga Mária szervező. – Fontosnak tartjuk, hogy gondozottak legyenek, hogy emlékezzünk nagyjainkra. A temetőbe olyanokhoz járunk ki, akiket szerettünk. Mi szeretjük az emlékét ezeknek az embereknek, és amíg menni tudunk, addig ilyen módon emlékezünk.

A kezdeményezést az egyesület vezetője, Horváth Sándor hívta életre körülbelül tíz évvel ezelőtt. Dr. Varga Mária szerint a sírok már kevésbé elhanyagoltak, mint a kezdetekkor, ami nemcsak az ő munkájuknak köszönhető: volt rá példa, hogy önkéntes gimnazisták jöttek, és dolgoztak azon, hogy a sírok környezete megszépüljön. Az egyesület tagjai rendszeresen felkeresik és karban tartják olyan neves soproni kötődésű emberek nyughelyét, mint például Flandorffer Ignác, Csatkai Endre, Faller Jenő, Kánya Kálmán, Kárpáti Zoltán vagy Bünker János. A szervező kiemelte: ezek a nevek Vörös Ákos Nemzeti Sírkert – Sopron című kötetében is megtalálhatók, melyben a szerző 43 Sopronban nyugvóhelyet talált hírességről ír.

Az október 20-i és 25-i alkalmakra várják az önkénteseket, akiket arra kérnek, hogy vigyenek magukkal a munkához szükséges eszközöket (kapát, metszőollót).

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...