Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Élmények a természetben
Számos napközis és bent alvós tábort rendeztek a nyáron a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban, ezek nagyon sikeresek voltak.

Titokzatos világ: Hétvégén tartják a nemzeti parkban a denevérek éjszakáját

Élmények a természetben

| Köves Andrea | Zöld Sopron

Sok-sok természeti szépséget őriz a Fertő–Hanság Nemzeti Park, amelyeket a munkatársai interaktív programokon, szervezett túrákon, táborokon keresztül mutatnak be egész évben a látogatóknak.

A nyári időszak tartalmasan telt a nemzeti park életében, kalandos gyalogos, kerékpáros, kenus túrákkal várták a látogatókat.

– A programok összeállítása során arra törekedtünk, hogy minél több élményt tudjunk nyújtani a hozzánk érkezőknek – emelte ki Babos Attila, az ökoturisztikai és környezeti nevelési osztály vezetője. – A sokszínű kínálatban egyebek mellett szerepelt a gönyűi homoki gyepek megismerése, kalandos kenutúra a Fertő nádasában, kerékpártúra a Hanságban. Mindemellett számos napközis és bent alvós tábor várta az érdeklődőket mindhárom tájegységünkben. A védett területek értékeit természetismereti, kutató- és ornitológiai táborokban fedezhették fel a kisebb-nagyobb gyerekek sok-sok felejthetetlen élményt megélve.


A sokszínű nyarat tartalmas őszi időszak követi a Fertő–Hanság Nemzeti Parkban. Ezen a hétvégén, pénteken és szombaton két helyszínen a denevérek éjszakája a titokzatos állatok világába enged betekintést előadások és bemutatók – denevérhálózás, ultrahangos megfigyelés – segítségével. A közkedvelt kenutúrák az időjárás függvényében ősz közepéig tartanak, amelyeken a Fertő nyugati oldalán a nádasok, a csatornák és a nádasba záródott belső tavak szinte zavartalan élővilágába pillanthatnak be a látogatók. A figyelmes szemlélődőt megannyi csoda várja: például rencés hínár az aranysárga virágú „rovaremésztő” rencével, nádi énekesmadarak, nagy kócsag, vörösgém, szárcsa és különféle récék. A szarvasbőgés elkezdődése után indulnak a szarvasbőgéses túrák több helyszínen. A várva várt csapadékosabb időszak beköszönte után kezdődhetnek a gombásztúrák, az északi vándormadarak megjelenésével pedig a madárlesprogramok. A nemzeti park számára nagyon fontosak a különböző szakmai együttműködések, így ennek jegyében részt vesznek a botanikus kert családi napján szeptember 24-én, a hónap végén a park előadásokkal, információs standdal és nevelési foglalkozásokkal képviselteti magát a győri II. Zöld Expón.


A nemzeti park egész évben fogad bemutató- és foglalkoztatóhelyein iskolás és óvodás csoportokat, illetve ki is mennek az intézményekhez foglalkozásokat tartani. Mindehhez előzetes egyeztetés szükséges a +3630/

166–0950-es telefonszámon vagy az info@fhnp.hu e-mail-címen.

Kapcsolódó cikkek

A kert igazi örömforrás

A kert igazi örömforrás

2024. 04. 03. | Köves Andrea

„Szeress otthon lenni, szeress a kertben lenni!” ezzel a sokat mondó címmel tartott előadást a GYIK Rendezvényházban az ország egyik legnépszerűbb ker...

Vándorolj szalamandráért!

Vándorolj szalamandráért!

2024. 04. 03. | Köves Andrea

A Soproni Vándorok Túraegylet tagjai számára igazi ajándék a természetjárás, szeretnék ezt az élményt minél több emberrel megismertetni. Ennek jegyébe...