A meghitt karácsony dísze
2024. 12. 04. | Madarász RékaMíg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
A nemrégiben alakult Gasztro Sopron Egyesület azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a város gasztronómiai életét még színesebbé, izgalmasabbá tegye. Ennek jegyében megtartották első nagyszabású rendezvényüket: egy az egész várost felölelő bortúrát.
– A történet évekkel ezelőtt kezdődött – mesélte Kovács Attila rendezvényszervező, soproni vendéglátóhelyek, szórakozóhelyek tulajdonosa. – Vagyunk néhányan, a soproni gasztronómiában dolgozó szakemberek, akik eljártunk egymás rendezvényeire, néztük, hogy a másik mit csinál, sőt rendszeresen beszélgettünk is egymással a terveinkről, elképzeléseinkről. Rájöttünk, hogy sokkal izgalmasabb, nagyobb volumenű programkínálattal tudnánk előállni, ha összefogunk. Ennek eredményeképpen született meg a Gasztro Sopron, amelynek jelenleg tizenkét tagja van. Hiszek abban, hogy a helyi gasztronómiában sokkal nagyobb lehetőségek rejlenek a mostani helyzetnél, az egyesület segíthet a felvirágoztatásban. Ez egyébként az egész város érdeke, hiszen nem csupán a soproniak kamatoztathatnak mind ebből, hanem a turizmusra is élénkítő hatással bír, ha országos, sőt nemzetközi híre van egy-egy kiemelkedő gasztronómiai programnak.
Ennek a gondolatnak a jegyében született meg a hétvégén az egyesület első nagyobb szabású rendezvénye, a Gasztro Sopron bortúra, amelynek keretén belül a város különböző pontjain tizenegy helyszínen tizenegy soproni és tizenegy nem soproni borásszal találkozhattak a résztvevők, valamint zenei programokat is tartottak.
– Nagy sikert aratott a rendezvény, a borászok az első szóra jöttek, a közönség pedig kora délutántól késő estig kóstolhatta a borokat, miközben mindenütt más-más finom falatokat is kínáltak a vendéglátóhelyek – összegezte a tapasztalatokat az egyik főszervező, Lukács Szabolcs gasztronómiai szakember. – A rendezvény elérte a célját, hiszen a programban résztvevő éttermek élettel teltek meg, a túra remek lehetőséget nyújtott a baráti, családi találkozókra.
A Gasztro Sopron a jövőben még nagyobb szabású rendezvényeket tervez. A szakemberek úgy látják: a város az utóbbi években nagyon szép lett, sokat fejlődött, ezt a vonzerőt lehet erősíteni egy sokrétűbb, izgalmasabb gasztronómiai kínálattal.
Míg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Zamatos, testes, illatos vagy gyümölcsös – legtöbben ezeket a jegyeket keressük egy jó borban. Egy azonban biztos: a soproni nedűk méltán híresek, bár...