
Közös érdekünk, hogy vigyázzunk a város tisztaságára, szépségére
Jól halad a nagytakarítás
Seprűgépek az utcákon, fűnyírók a parkokban, játszótereken – jó ütemben halad a tavaszi nagytakarítás városunkban. A Sopron Holding Zrt. szakemberei folyamatosan dolgoznak, ugyanakkor továbbra is kérik a lakosok és az üzlettulajdonosok együttműködését.
A fák egy része már virágba borult, a szürke, sötét idő már gyakran naposra vált – megérkezett a tavasz. Sok munkájuk van ilyenkor a kiskerttulajdonosoknak, de a Sopron Holding Zrt. szakembereinek is.
A cég a téli útüzemet követően először három, majd négy seprűgéppel kezdte az utcák, terek, parkok, parkolók takarítását. A gépek mellett dolgoznak utcaseprők is, valamint úgynevezett mobil csapat is járja a várost. A terek, parkok, játszóterek folyamatos takarítása mellett a Jereván városrészben, a Wesselényi utcában, a Papréten és a Selmeci utcában is 1–1 napra teljesen lezárták az utcákat, hogy még hatékonyabban dolgozhassanak. Hasonló akciókat tartanak több városrészen is, így kérik a közlekedők türelmét.
A lakosság és az üzlettulajdonosok szórólapon keresztül is értesültek a kötelezettségükről, ennek ellenére többen nem tesznek eleget a kéréseknek. (A kötelezettségeikről lapunkban is írtunk: Tavaszi nagytakarítás, Soproni Téma, 2023. március 1.) Többször tapasztalják a szakemberek, hogy a háztartási hulladékot nem az edényekbe, hanem azok mellé helyezik ki. Ezt könnyen megtalálják az állatok, és elboríthatja a szél is.
Mindannyiunk érdeke, hogy vigyázzunk városunk tisztaságára és szépségére.
A tulajdonosok kötelessége az ingatlanjaik előtti közterület rendszeres takarítása, rendben tartása az útpadkáig, télen és nyáron egyaránt, beleértve az árkokat is.