Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Kényelmesen a természetben
A Muck turistaház 8 szobájában összesen 40-en tudnak majd aludni – osztálykirándulókat, táborozókat, családokat várnak tavasztól. Fotó: Filep István

A Muckon lévő szálláshelyet a tervek szerint tavasszal adják át

Kényelmesen a természetben

| Győri-Varga Nóra | Zöld Sopron

Sikeres évet zárt az Erdő Háza, elkészült a vadászati tanösvény, épül a 40 fős turistaház. Írásunkban a Muck létesítményeinek tavalyi évét és az idei terveket összegezzük.

Dolgoznak már az Erdő Háza táján, és tőle háromszáz méterre is: készül a negyven fő befogadására alkalmas Muck turistaház. – A beruházás kétszázötvenmillió forintból valósul meg, melyet a Téry Ödön Nemzeti Turistaházfejlesztési Program keretein belül nyertünk – kezdte Bánáti László, a TAEG Zrt. oktatási és ökoturisztikai igazgatója. – Nyolc szobánk lesz: hat hatfős és két kétfős, valamint egy közösségi tér asztalokkal, székekkel, ahol étkezni lehet majd, vagy éppen előadásokat tartani. Az épületben internet és egy kisebb konyha is lesz. Osztálykirándulókat, táborozókat, családokat várunk ide, illetve bárkit, aki szeret a természetben lenni és kirándulni. A TAEG Zrt. a létesítmény átadását az idei tavaszra tervezi.

Az Erdő Háza 2021 augusztusában nyitotta meg kapuit, így a 2022-es volt az első „teljes” éve, amelynek végére több mint ötvenezer látogatót fogadott. – Nagyon sikeres és jó évet zártunk, igyekeztünk folyamatosan programokat biztosítani, mert azt látjuk, hogy nem elég „csak” kinyitnunk – folytatta a szakember. – Tavaly mintegy háromezer résztvevővel 22 hétvégi eseményt szerveztünk, ezek jeles napokhoz, időszakokhoz (mint például a szarvasbőgés) kapcsolódtak, de volt nálunk kutyás bemutató, és az ünnepekre is közösen készülődtünk.

Az Erdő Háza szorosan együttműködik a Soproni Egyetemmel: az erdőmérnöki, a pedagógiai és a közgazdaság-tudományi karok egyik gyakorlati helyszíne is. A tavaly létrehozott keltetőhelyiség is közös munka eredménye. A tanulók segítenek a tojások feliratozásában, a mérésekben, az adatok begyűjtésében, a keltetésben és a nevelésben is. Ennek köszönhetően több mint száz fácánt neveltek fel sikeresen, melynek felét – a díszfácánok kivételével – szabadon is engedték a látogatóközpont közelében.

– Sok feladat és kihívás vár ránk az idén is – tette hozzá Bánáti László. – Kül- és beltéren is olyan fejlesztéseink lesznek, melyek a gyerekeknek kedveznek, így például bővíteni szeretnénk a játszóteret, foglalkoztató tanösvényt tervezünk, populárisabbá tesszük a programjainkat is.

2022-ben kialakították a 3,5 kilométeres vadgazdálkodási és vadászati tanösvényt is, mely a Károly-magaslati parkolótól indul, és 10 állomáson (például magaslesek, etetők) keresztül a Muckra, az Erdő Házához vezet. Horváth Gábor helyi vállalkozó kezdeményezésére ősszel rendbe tették a Muck Endre emlékművet. Tavasszal a felújítási munkákat folytatják, szeretnék megszépíteni többek között a Daloskő környezetét is.

Kapcsolódó cikkek

A kert igazi örömforrás

A kert igazi örömforrás

2024. 04. 03. | Köves Andrea

„Szeress otthon lenni, szeress a kertben lenni!” ezzel a sokat mondó címmel tartott előadást a GYIK Rendezvényházban az ország egyik legnépszerűbb ker...

Vándorolj szalamandráért!

Vándorolj szalamandráért!

2024. 04. 03. | Köves Andrea

A Soproni Vándorok Túraegylet tagjai számára igazi ajándék a természetjárás, szeretnék ezt az élményt minél több emberrel megismertetni. Ennek jegyébe...