A meghitt karácsony dísze
2024. 12. 04. | Madarász RékaMíg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Hetvenhárom csoportban több mint kétezer óvodás, általános és középiskolás gyerek ismerhette meg közelebből a víz világnapján a Soproni Vízmű Zrt. berendezéseit, gépeit, technológiáját, laboratóriumát.
Az elmúlt héten megtartott egész napos programra megyénk mellett Vas megyei településekről is érkeztek érdeklődők. A nyílt nap üzenete világos volt: közös kincsünk a víz, ezért fokozottan óvni kell a tiszta és egészséges ivóvizet. A gyerekek megtanulták azt is, miért nem szabad hiába folyatni a csapot.
A vízmű Bartók Béla úti telepén harminckét állomásban mutatták be, hogy a nyerőhelytől, azaz a kúttól milyen úton és folyamatokon megy keresztül a víz, mire az a fogyasztókhoz, a csaphoz ér. A bátrabbak kipróbálhatták, milyen egy nagy markolóban ülni, s felügyelet mellett még irányíthatták azt. Sok érdekességet mondtak el még a szakemberek a szennyvízkezelésről és a laboratórium működéséről is. Nagy sikere volt a csőkirakónak és a csatornakamerás autónak. Megtervezhették saját csőhálózatukat, s azt össze is rakhatták.
– Sopronban a víz minősége kifogástalan, szinte ásványvíz minőségű – mondta el a helyszínen a Soproni Témának Rádonyi László, a Soproni Vízmű vezérigazgatója. – A szolgáltatási területünk egyes településein azonban folyamatosan végzünk vízminőség-javító beavatkozásokat. Fejlesztések vannak Cséren, Csáfordjánosfán, valamint Répceszemerén. A vízmű százhétezer lakost lát el ivóvízzel. A szennyvízhálózat kiépítettsége kilencvenöt százalékos.
Míg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Zamatos, testes, illatos vagy gyümölcsös – legtöbben ezeket a jegyeket keressük egy jó borban. Egy azonban biztos: a soproni nedűk méltán híresek, bár...