Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Könyvtári zöldoázis
A könyvtári zöldoázis kialakításában részt vettek a Zöld Kezek Egyesület tagjai is. Fotó: Filep István

Horváth Csaba: Megvalósítjuk az olvasók régi álmát

Könyvtári zöldoázis

| Köves Andrea | Zöld Sopron

Szabadtéri zöldsarok csábítja elmélyült olvasásra a látogatókat a Széchenyi István Városi Könyvtár udvarán. A zöldoázis a közösségek hete egyik programjaként valósult meg.

Önkéntesek a könyvtár dolgozóival összefogva földet hordtak, növényeket ültettek, az újrahasznosítás jegyében raklapból kényelmes ülőbútorokat alkottak, hogy az olvasók régi álmát megvalósítsák.

– Fontos számunkra olvasóink visszajelzése, észrevétele, kíváncsiak vagyunk arra, hogy milyen újdonságra vágynak, így derült ki: szívesen töltenék az idejüket itt kint, a tágas udvaron – mesélte Horváth Csaba, a könyvtár igazgatója. – A társadalmi felelősségvállalás jegyében tavaly létrehoztunk egy informatív zöldsarkot a könyvtáron belül, ennek folytatásaként idén tavasszal soproni, környezetvédelemmel foglalkozó egyesületeket mutattunk be. Kiderült, hogy a Zöld Kezek Egyesület és a mi céljaink több szempontból is hasonlóak, érdemes lenne együttműködnünk a jó ügy érdekében, ennek köszönhető a mostani környezetszépítő tevékenység.

Mint Almási-Thomka Orsolya, a Zöld Kezek Egyesület vezetője rámutatott: nagyon fontosnak tartják azokat a kezdeményezéseket, amelyek a fenntarthatóság jegyében születnek. A könyvtár zöldsarkának a kialakításából nemcsak aktívan kivették a részüket az egyesület tagjai, hanem a szervezésben is segítettek. Így sikerült olyan kertészetre, méhészetre találni, akik növényekkel segítették a nemes cél megvalósulását, illetve ennek révén csatlakozott a kezdeményezéshez a Soproni Egyetem Botanikus Kertje.

– A könyvtári zöldudvar programterve nagyon megtetszett nekünk, ezért érkeztünk most munkatársaimmal együtt a kialakításra sok szép növénnyel – folytatta Péterfalvi Ágnes, a botanikus kert vezetője. – A faiskolánkból olyan növényeket hoztunk, amelyek jól bírják a napot és az árnyékosabb helyet is, ezen kívül évelőket, örökzöldeket, babérmeggyet és sok szép növényt ültettünk el a közösségek hete alkalmából. A közeljövőben a könyvtár pincéjében lévő, régi könyvespolcokat is szeretnénk hasznosítani: földdel megtölteni, és virágmaggal beültetni. 

A közösségek hete keretében a városi könyvtár csatlakozott a Jane Goodall Intézet által indított „Passzold vissza tesó!” elnevezésű kampányhoz, amely a használt mobilokat gyűjti össze. Múlt héten könyvcsereberét is szerveztek, ahol a jó állapotban lévő gyermek és ifjúsági kötetek találtak új gazdára. A programsorozat részeként tibeti hangtálakkal is ismerkedhettek kicsik és nagyok egy interaktív gyermekprogram részeként.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Állatbarát Hunyadi-iskola

Állatbarát Hunyadi-iskola

2022. 06. 22. | Madarász Réka

A Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolában az állatvédelem iránt elkötelezett pedagógusok dolgoznak, éppen ezért pályázták meg az Állatb...