Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Látogatás élményországban
Az ökocentrumban egy légiirányító-központot is kialakítanak, ahol repülőgépek helyett a madarak útját lehet nyomon követni.

Ökocentrum: A Fertő teljes halvilágát megismerhetik az érdeklődők

Látogatás élményországban

| Zöld Sopron

A XXI. század pedagógiai módszerei közt egyre hangsúlyosabb az úgynevezett élményalapú tanulás. A Fertő-parti beruházás keretében megépülő ökocentrum ilyen szempontból nagyon sok lehetőséget rejt. Erről beszélgettünk Bihary Saroltával és Kovács Petrával, az ökocentrum tervezőivel.

– Mi volt a központi koncepciója a belső tér kialakításának?

B. S.: – A kiállítás és az ökocentrum belső terének kialakítása két fontos kiindulási ponton nyugszik. Az egyik, hogy a Fertő mint Eurázsia legnyugatibb sztyepptava különleges természeti és földrajzi adottságokkal bír, ez alapvetően meghatározza az élővilágot. A másik, hogy részben a tó saját adottságainak, részben az elmúlt évszázadok emberi beavatkozásainak következtében a Fertő jelentős része elnádasodott, és mára az ország legnagyobb kiterjedésű, náddal borított területévé vált. A nádasok hangulatának megteremtése végig jelen van az épületben. Az ökocentrum bemutatja ezt a rejtett világot, ahova emberek nem juthatnak be. Rögtön a fogadótérbe érve ebbe a világba léphetünk majd be. A látogatók az ökocentrumban irányítottan haladva egy sajátos „metszetet” bejárva kaphatnak képet a Fertő tóról és a benne, valamint a körülötte zajló életről. A fogadótér, azaz a nádas alatti szinten a víz világa tárul majd elénk, míg a nádas fölötti szinten többek között a Fertő tó különleges madárvilágába is betekintést kapunk.

– Akkor nézzünk is bele ezekbe a szintekbe! Milyen megoldások tudják majd segíteni az ismeretátadást?

B. S.: – A legmélyebben fekvő rész a vízi és víz alatti élővilággal, a halakkal és a kétéltűekkel foglalkozik, emiatt vezet a terepszint alá. A Fertő teljes halvilágába betekintést kaphatnak majd az ide látogatók, az óriás akváriumban Fertő tavi víz lesz. Természetesen a vizek élővilágában a kétéltűek vagy éppen az egészen apró élőlények – például a planktonok – is szerepet kapnak éppúgy, mint az emberek a halászat hagyományainak bemutatásával.

– Mi vár ránk a következő szinteken?

K. P.: – Ahogyan lentről felfelé haladunk a fogadótéren át, a halláson, látáson alapuló tapasztalás mellé egyre gyakrabban kerülnek be a tapintással, mozgással egybekötött megoldások, játékok. Részben azért is, hogy tényleg élmény legyen az itt-tartózkodás, amibe a mozgásos elemek (például békaugrás) kipróbálása is beletartozik. Az épület felső szintjén található többek között egy panorámavetítő tér, ahol egy rövid, végtelenített filmet nézhetnek majd meg a látogatók a madarak fészkeléséről. Fontos elmondani, hogy a kiállításon nem használunk fel kitömött állatokat, a célunk a megtapasztalás a bekukucskálás vagy a tapintás révén, utóbbit 3D makettek segítik majd elő. És hogy még egy kicsit a felső szint megoldásainál maradjunk: a madaraktól és a Fertő tó közvetlen környezetétől kissé eltávolodva a területen élő emlősök bemutatására is sor kerül. Kialakítunk egy denevérbarlangot is, ahol hanghatások mutatják meg, milyen, ha egy ilyen helyre ér az ember, de egy hódvár is helyet kapott a tervekben. A tárlat lezáró terében a Fertőt mint „irányító központot” szeretnénk érzékeltetni. A rendkívül gazdag madárállománynak ugyanis csak egy kis része éli valóban egész életét a tavon vagy a tó környéki területeken, a legnagyobb része csak a vonulási időszak bizonyos periódusait tölti itt.

Forrás: fertopart.hu

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...