Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Négy keréken tavasszal
Hazánkban nem kötelező a téli abroncsok használata, de legtöbben feltetetik ezeket. Most eljött a csere ideje. Fotó: Filep István

Fő a biztonság

Négy keréken tavasszal

| Etzl Edgár | Zöld Sopron

Közelednek a melegebb évszakok, érdemes időben végiggondolni az autónkkal kapcsolatos teendőket, hogy biztonságban közlekedhessünk.

– Ha a napi átlaghőmérséklet eléri a 8–9 fokot, eljött a téli gumi cseréjének ideje – mondta Gátfalvi Csaba, a Magyar Autóklub műszaki igazgatója. Elmondása szerint a hideg időre tervezett abroncs sokkal puhább, mint a nyári: a nap által felmelegített aszfalton gyorsan kopásnak indul. Ezáltal nő az autó féktávolsága, és romlik a kanyarstabilitás, ami balesetveszélyes lehet.

Persze láttunk már olyat, hogy áprilisban hó esett, de a szakember szerint nyárig ne várjunk a cserével! – A téli gumik mélyebben bordázottak, hogy hóban és nedves, hideg aszfalton is biztosítsák a tapadást – magyarázta a szakember. – Ez a meleg időjárással viszont teherré válik. A nagyobb felületű téli gumiknak nagyobb a légellenállása, ami nemcsak zajossá teszi az utazást, de az üzemanyag-fogyasztást is növeli.


– A téli jégbordák, illetve az úthibák miatt a futóműveket tavasszal újra kell állítani. A nem megfelelő beállítás akadályozhatja, hogy az abroncs megfelelően tapadjon az úthoz, menet közben az autó jobbra vagy balra húzhat, mindez a gumik aránytalan kopásán túl számos alkatrészt közvetetten károsíthat – sorolta Gátfalvi Csaba.

Kiegyensúlyozott vezetési stílus mellett egy garnitúra gumiabroncs akár 4–5 éven át is szolgálhatja a biztonságunkat, ha használaton kívül megfelelően tároljuk. A leszerelt téli gumikat tisztítás után valamilyen felületkezelő anyaggal bekenve száraz, hűvös helyen tartsuk! Az abroncsok felnivel együtt egymásra fektetve, felni nélkül pedig élére állítva is tárolhatók, utóbbi esetben érdemes néhány hetente egy negyed fordulatot gördíteni rajtuk.


A szakember javasolja, hogy a cserét műhelyben végeztessük, hiszen ott van lehetőség a centríroztatásra is. A kerekek kiegyensúlyozásával csökken azok rezgése, így nem károsodnak az alkatrészek, és nő az utazásbiztonság.

Mikori az abroncs? A gumikon megtalálható DOT-számból megtudhatjuk, hogy melyik év hányadik hetében gyártották. Bár sokan használt gumik vásárlásával takarítanak meg pénzt, a szakemberek ettől óvva intenek.

Kapcsolódó cikkek

Sopron üde színfoltjai

Sopron üde színfoltjai

2024. 04. 10. | Köves Andrea

Zöld Sopron – méltán viselheti ezt a jelzőt városunk nem csupán a Soproni-hegység ölelte, páratlan természeti környezete miatt, hanem üde parkjainak é...