Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Tavaszi orchideák
Már az agárkosborban és a pókbangóban is gyönyörködhetünk. Fotók: Takács Gábor, Fertő–Hanság Nemzeti Park

Tavaszi orchideák

| Madarász Réka | Zöld Sopron

Két orchideafaj is az elmúlt hetekben kezdett el virágozni a Fertő-parton: az agárkosbor és a pókbangó. Semmiképp ne vigyük haza őket!

Az agárkosbornak több mint tízezer töve él a Fertő környékén. – Ez a védett orchideafaj bordó vagy sötét rózsaszín virágú, de fehérben is előfordul – tudtuk meg Takács Gábortól, a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetvédelmi szakreferensétől. – Ikergumós növény, ami azt jelenti, hogy a két gumója közül az egyikből nő ki a növény, miközben a másikban a tápanyagot raktározza, hogy a következő évben abból fejlődjön ki az új, virágzó hajtás.

A pókbangó az egyik leggyakoribb hazai bangóféle, de Európa-szerte számtalan helyen visszaszorult. Fokozottan védett növény. A környéken a Fertő tó keleti partján és a Harka melletti Ezüst-hegyen találkozhatunk vele.


– A 10–30 centiméter magas növény tőlevelei hosszúkás lándzsásak, világoszöldek, fényes felületűek – folytatta Takács Gábor. – A külső három lepellevél zöld, a belső kettő halványbarna vagy barnászöld. Az orchideákról érdemes tudni, hogy a fejlődésükhöz – különösen fiatalabb korukban – szükségük van egy gombapartnerre, illetve folyamatosan képződő kisebb, nyílt talajfelszínekre. Élőhelyeik megfelelő kezelése a kíméletes legeltetés, melyet a Fertő-parton szürkemarhákkal biztosít a nemzeti park. A pókbangó védelme az egyik sikertörténetünk: amióta 1998-ban megtaláltuk, száz tőről tizenöt–húszezer közé emelkedett a száma a megfelelő élőhelykezelés következtében. Valószínűsíthető, hogy ez a faj – néhány más orchideához hasonlóan – a klímaváltozás nyertesei közé tartozik.

A szakember felhívta a figyelmünket, hogy minden orchideafaj védett. Azért se vigyük haza, mert a gombapartnere híján el fog pusztulni. Ha valaki orchideákkal szeretné díszíteni az otthonát, akkor több száz kertészeti faj közül válogathat.

Kapcsolódó cikkek

A kert igazi örömforrás

A kert igazi örömforrás

2024. 04. 03. | Köves Andrea

„Szeress otthon lenni, szeress a kertben lenni!” ezzel a sokat mondó címmel tartott előadást a GYIK Rendezvényházban az ország egyik legnépszerűbb ker...

Vándorolj szalamandráért!

Vándorolj szalamandráért!

2024. 04. 03. | Köves Andrea

A Soproni Vándorok Túraegylet tagjai számára igazi ajándék a természetjárás, szeretnék ezt az élményt minél több emberrel megismertetni. Ennek jegyébe...