Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Ültessük ki most a konténeres fenyőt!

Ültessük ki most a konténeres fenyőt!

| Madarász Réka | Zöld Sopron

Ha valaki környezettudatossági vagy egyéb szempontból idén konténeres fenyőfát választott karácsonyra, akkor éppen itt az ideje, hogy kiültesse azt. A növény túlélése nem garantált, ám valószínűbb, ha néhány tanácsot megfogadunk.

Igaz, hogy a karácsonyfa lebontásának hagyományos időpontja, vízkereszt már elmúlt, de sokaknál még kiültetésre vár a cserepes kis fenyőfa. Mivel a növény számára mind a lakásba való bekerülés, mind a későbbi kiültetés sokkot jelent, nagyobb esélye van a megmaradásra, ha minél hamarabb kitelepítjük.

– Rendkívül sok múlik azon, hogy milyen fát választottunk – tudtuk meg Zügn Judit virágüzlet-tulajdonostól. – Azoknak az olcsóbb fáknak a túlélése, amelyeket karácsony előtt néhány héttel helyeztek be a konténerbe, szinte esélytelen. Ám ha több pénzt áldoztunk a fára, és olyan mellett döntöttünk, amit valószínűleg már évekkel korábban cserépbe ültettek, számíthatunk rá, hogy meg is marad.

Az idei év enyhe időjárása ráadásul még kedvez is a folyamatnak. A kis fát ugyanis csak napok óta fagymentes talajba szabad beültetnünk. Most még az egyébként szokásos protokollt – a növény fokozatos hozzászoktatását a kinti hőmérséklethez – is kihagyhatjuk.

– Fontos tisztában lennünk a fa fajtájával, mivel a számára megfelelő hely kiválasztásakor számolnunk kell a növény várható méretével. A cukorsüvegfenyő például évtizedek alatt mindössze másfél méteresre nő, az ezüst- és a lucfenyő viszont a sokszorosára. Ha van olyan rész a kertben, ahol több fenyőféle van, célszerű közéjük ültetni a fácskát, hűvösebb, árnyékos területen ugyanis nagyobb esélye van a meggyökeredzésre. Erkélyre, verandára csak akkor telepítsük ki, ha északi fekvésű, és nem süt oda a nap.

A kis fenyőnek először is ássunk a fagymentes talajba egy nagy gödröt, tegyük bele, öntözzük be jól, és úgy temessük be a nyílást, hogy a fa törzse körül maradjon egy legalább 80 centiméter átmérőjű tányérszerű bemélyedés! A fát ugyanis száraz télen naponta locsolni kell – a mélyedésbe juttatva a vizet.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...