Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Vadriasztó prizmák

Vadriasztó prizmák

| Zöld Sopron

Több mint 300 vadriasztó prizmát helyeztek el a közelmúltban négy térségbeli útszakaszon – jelentették be sajtótájékoztatón a Páneurópai Piknik Emlékparknál.

A vadriasztó prizmák felszerelését a Magyar Közút Zrt. térítésmentesen végezte a Sopronkőhida – Páneurópai Piknik Emlékpark, a Sopron–Harka, a 84-es főút határ és Wabi közötti, valamint a 85-ös főút Hegykő és Fertőhomok közötti behajtó szakaszán.

A kék félkör alakú vadriasztó prizma tulajdonképpen egy fénysorompót hoz létre az éjszaka közlekedő autók fényeinek hatására. Segítségével számos baleset megelőzhető, hiszen a vad a kék fényt figyelmeztetésként veszi, és nem megy át az úton a kivilágított jármű előtt.

Dr. Sándor Gyula, a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója elmondta, a térségbeli vadásztársaságok remek kezdeményezésének köszönhetően valósult meg a fejlesztés, amely biztonságosabbá teszi a közlekedést, és a vadállományt is védi.

Dr. Farkas Ciprián polgármester a helyszínen kiemelte, kiváló az együttműködés a város és a rendőrség között, és köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki hozzájárult a közlekedés biztonságosabbá tételéhez.

Dr. Herczeg Zoltántól, a Soproni Rendőrkapitányság vezetőjétől megtudtuk, a rendőrség már monitorozza a vadriasztók hatékonyságát, az első eredmények pedig mindenképpen biztatónak mondhatók. Általában a balesetek 10 százalékát teszik ki vadbalesetek, remélik, hogy ez a szám jelentősen csökkenthető majd a jövőben.

Az eseményen részt vett még dr. Simon István alpolgármester, illetve jelen voltak a TAEG Zrt. munkatársai és a helyi vadásztársaságok képviselői is.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Fűszerillatú délutánok

Fűszerillatú délutánok

2024. 09. 25. | Köves Andrea

Kellemes illat és üde látvány fogadja a Lenck-villa látogatóit ősszel is a tavaly kialakított közösségi fűszerkertben, amelyet a Fűszerillatú órák ker...