Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  

Veszélyes PET palackok?

| Munkatársunktól | Zöld Sopron

Ne töltsük újra a PET palackot! – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán az STKH.

 A felbontás után 24 órán belül penészgombák és baktériumok jelennek meg az ilyen flakonokban. Egy felmérés szerint a vizsgált palackokban egy hét alatt négyzetcentiméterenként átlagosan több mint 900 000 baktériumkolónia keletkezett. Ha túl sokáig használunk egy PET palackot, abból a hő és a savas közeg hatására olyan vegyületek oldódhatnak ki, amelyek többet között a vesére, a májra és a tüdőre is veszélyt jelenthetnek.

– Hússzor annyi mikroműanyagot juttat a szervezetébe, aki csapvíz helyett kizárólag palackozott termékeket iszik – összegezte az elmúlt időszak kutatási eredményeit Jurecska Laura környezetkémikus. – Egy tanulmány szerint éves szinten 90 ezer darab mikroműanyag-részecskét fogyaszt el az, aki csak palackozott italokat iszik, ezzel szemben, aki kizárólag csapvizet iszik, 4 ezer műanyag darabkát nyel le.

A hazai ivóvíz biztonságos, a benne kimutatható mikroműanyagok mennyisége még nem éri el a kockázatos mértéket. Ez annak köszönhető, hogy kevésbé szennyezett forrásokból nyerjük az ivóvizet.

Kapcsolódó cikkek

Az egészség szolgálatában

Az egészség szolgálatában

2024. 03. 20. | Madarász Réka

Barangolás a gyógyteák világában címmel tartott előadást a közelmúltban Mühl Nándorné a TIT-ben. A gyógynövények nagy ismerőjét arról kérdeztük, hogy...