A meghitt karácsony dísze
2024. 12. 04. | Madarász RékaMíg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
A növények amellett, hogy barátságosabbá teszik az erkélyünket, egyéb hasznot is hozhatnak: távol tarthatják a rovarokat, szúnyogokat. Viszont érdemes néhány jó tanácsot megfogadnunk...
Mielőtt az erkélyünk virágosításába kezdenénk, ajánlott mérlegelnünk, hogy milyen fekvésű a balkon, milyen edények, kifüggesztési lehetőségek állnak a rendelkezésünkre, mennyi időt, pénzt és energiát szánunk a virágok gondozására, és milyen növények felelnek meg az ízlésünknek.
– Fényigényük szerint a növények az árnyékot igénylőektől egészen a tűző napot kedvelőkig széles skálán mozognak, ezért is fontos figyelembe vennünk az erkélyünk adottságait – tudtuk meg dr. Tuba Katalintól, a Soproni Egyetem Erdő- és Természeti Erőforrás-gazdálkodási Intézetének egyetemi docensétől. – Fontos szem előtt tartanunk, hogy az adott növény laza, vízáteresztő vagy kötött talajt igényel-e. Ajánlott tisztáznunk azt is, hogy egynyári vagy évelő növényeket ültetünk. Sőt, az évelőkön belül is vannak olyanok, amelyeket bent kell teleltetni, illetve olyanok, amelyek kint, a ládában is átvészelik a hideget. A kezdők általában az egynyári növényeket preferálják, amelyeknél nem kell vesződni a teleltetéssel. Nekik azt ajánlom, hogy ne próbálkozzanak sokféle növénnyel, inkább azonos faj különböző színváltozatait ültessék egymás mellé.
Ezek közé tartozik a gumós begónia, ami a lazább, savanyú talajt kedveli, és csak arra kell ügyelnünk, hogy mindig nedves legyen a földje. Szintén egyszerű gondozni, és nagyon hálás a bársonyvirág. A petúnia változatai szintén nem igényelnek sok törődést. Az álló muskátli ugyancsak sikerélménnyel kecsegteti a kezdő kertészeket, csak arra kell odafigyelniük, hogy egészséges növényt vásároljanak, illetve a teleltetés után vágják le a beteg, száraz részeket, és úgy ültessék őket friss földbe. A muskátli tűző napon érzi jól magát, akárcsak a porcsin. Félárnyékba és árnyékba helyezhetünk lobéliát vagy gumós, illetve kisvirágú begóniát. Mélyebb árnyékba való a vízifukszia (pistike) és az árvacsalán. Ha sok a rovar az erkélyünkön, érdemes citromnövényt ültetnünk, ami kiváló szúnyogriasztó.
Míg régen szinte mindenki lucfenyőt díszített fel szentestére, addig ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem nordmann jegenyét választ. Az ára ugy...
Zamatos, testes, illatos vagy gyümölcsös – legtöbben ezeket a jegyeket keressük egy jó borban. Egy azonban biztos: a soproni nedűk méltán híresek, bár...