Elkészült a gránátosház

| Munkatársunktól

Felújították és fogadóépületté alakították át a fertődi Esterházy-kastély keleti gránátosházát. Így a turisztikai főszezonra egy korszerű létesítmény várja a kirándulókat.

– A látogatók minőségi kiszolgálásához kialakított fogadóépülettel az volt a célunk, hogy a kastély épületéből kiemeljük a turisztikai fogadópontot – mondta az épületátadó ünnepségen ­Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– A fertődi Esterházy-kastély fejlesztése folyamatos, amelynek eredményeképpen egy európai, sőt világszínvonalú, kulturális, művészettörténeti értékegyüttes nyeri vissza fényét, rangját, jelentőségét, ami a térség fejlesztésében, de európai léptékkel mérve is nagy jelentőségű – hangsúlyozta beszédében Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.

– A gránátosház is bizonyítja, hogy Eszterházának már a puszta léte is európaiságunk megkerülhetetlen megtestesülése – emelte ki a rendezvényen dr. Nagy István agrárminiszter. – Az épületegyüttest ezért is kell óvnunk, fejlesztenünk és átörökítenünk a következő nemzedékeknek.

Az egyházi áldást követően szalagátvágással avatták fel a létesítményt. A keleti gránátosházban jegypénztárat, ajándékboltot és vizesblokkot egyaránt kialakítottak, hogy a barokk épület kiszolgálja a 21. századi igényeket is. A fejlesztés hazai forrásból valósult meg. Az átadás után az új fogadóépület próbaüzemmel működik.

Történet: A gránátosházak az Esterházy hercegi testőrség, vagyis a gránátosok számára épültek. A testőrök többek között a szemben lévő díszkapu mellett álltak díszőrséget. Esterházy „Fényes” Miklósnak (1714–1790) több mint 150 testőre volt. Az egyik elvárás az volt, hogy legalább 1,8 méter magasak legyenek. Egyenruhájukat a herceg tervezte: sötétkék kabát piros hajtókával, fehér mellény és harisnya, fekete medveprém kucsma sárga ellenzővel.

Teljes verzió