50 év a GYSEV szolgálatában

| Pluzsik Tamás

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Keglovich István a Szent István Római Katolikus Elemi Népiskolában kezdte tanulmányait, majd a „Zöldkeriben” folytatta. Tanárai közül nagy tisztelettel és szeretettel emlékezik a kiváló földrajztudós és szakíró, dr. Wallner Ernő igazgatóra. 1955-ben érettségizett, majd sikeres felvételi vizsgája ellenére vélt „kulák származása” miatt nem vették föl a budapesti Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre. 1955 októberében kereskedelmi gyakornokként kezdett dolgozni a GYSEV-nél, ahonnan közel fél évszázados szolgálat után pénzügyi csoportvezetőként ment nyugdíjba.

– Nagyapám és a testvére 1917-ben a mai Burgenland területén lévő Felsőzászlóból (Oberloisdorf) települt Sopronba – mesélte lapunknak Keglovich István. – Mindketten vendéglősök voltak, Keglovich József a Győri és a Kőszegi út sarkán lévő, ma is vendéglőként üzemelő egykori Nádor fogadót előbb bérelte, majd megvásárolta. István nagyapám a Kis utca 4. szám alatt nyitott vendéglőt, aminek külön neve nem volt, ez volt annak idején A KEGLOVICH.

– Nagyapa korai halála miatt később a nagymama vitte tovább az üzletet. 1945. március 4-én Sopront súlyos bombatámadás érte, aminek az egyik célpontja a vendéglőnkkel szemben lévő Seltenhoffer-féle harangöntöde volt, ami ebben az időben hadiüzemként működött – folytatta Keglovich István. – A Liberátor nehézbombázók láncos bombái a harangöntödével együtt a mi vendéglőnket, a szomszédos Zax-féle hentesüzletet és a Véghelyi-féle pékséget is eltüntették a föld színéről. Nyolcéves voltam, de ma is élénken él az emlékezetemben az a szörnyű márciusi vasárnap, amikor huszonhét halottat ástak ki a szomszédos házak romjai alól. Édesanyámmal mi is csak a véletlen szerencsének köszönhetjük az életünket. Sajnos a háború miatt rövid életű volt a szüleim házassága, hisz 1936-ban esküdtek, és 1942-ben már a fronton volt az édesapám. A soproni 4/I. zászlóalj honvédjeként 1943. január 12-én hősi halált halt a Don-kanyarban. Csak halvány emlékképeim vannak róla…

– Húgommal együtt lényegében özvegy édesanyám, Mileder Irén nevelt föl bennünket. Nagyapám, Mileder Ferenc jó nevű soproni szabómester és akkori szóhasználattal élve készruha-kereskedő volt. Élénken él az emlékezetemben a nagypapa, még a nagy gonddal vásárolt szivarjai füstjének az illatát is fel tudom idézni. Sok megpróbáltatáson ment keresztül a családom, személy szerint én is, hisz még olyan félreértések is sújtottak, hogy a nagybátyám miatt, aki malomtulajdonos volt Nagycenken, én is kulák származású lettem. Igen, tudom, a nehézségek arra vannak, hogy legyőzzük őket…

Családi háttér: Keglovich István 1937-ben született Sopronban. Édesapja vendéglős volt, édesanyja pedig a háztartást vezette, majd később hadiözvegyként trafikengedélyt kapott. Felesége a Soproni Postaigazgatóság gazdasági vezetője volt. István fiuk agrármérnök–közgazdász, Rita lányuk pedig vendéglátóipari és közgazdasági diplomáját hasznosítva Ausztriában dolgozik.

Teljes verzió