A tolerancia a legfontosabb

| Pluzsik Tamás

Bizonyára sokan álmodoznak az egész életen át tartó szerelemről, és vannak olyan szerencsések, akiknek ez meg is adatott. Sorozatunkban olyan soproni házaspárokkal beszélgetünk, akik talán tudják a hosszú és boldog házasság titkát. Legalábbis az életük példa lehet erre.

– Gyerekkorunk óta ismerjük egymást, hisz mindketten csapodiak vagyunk – kezdte Nagy András.

Ildikó Győrbe került középiskolába, majd érettségi után ott kezdett dolgozni, András Sopronban érettségizett, ezt követően pedig a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen tanult. Így aztán Ildi Győrből, András pedig Miskolcról járt haza Csapodra, és mindketten Fertőszentmiklóson szálltak át az akkor még közlekedő celldömölki „vicinálisra”.

– Egyetlen kocsiból állt a hazafelé tartó „szerelvény”, úgyhogy nem volt nehéz megszervezni, hogy egymás mellé üljünk, annál inkább azt, hogy haza is kísérhessem Ildit, ugyanis rendszerint kijött elé a húga – folytatta András.

Aztán elérkezett a csapodi búcsú napja… Az esti bálon azonnal felkérte Ildit táncolni, és természetesen haza is kísérte. Mindez 1972 nyarán történt, ettől kezdve aztán felváltva utazgattak egymáshoz a fiatalok.

– 1973 tavaszán volt az eljegyzésünk nálunk, a csapodi szülői házban, amikor kitűztük az esküvő napját is: 1973. augusztus 4. A soproni Szent István-templomban dr. Simon Lajos plébános úr esketett össze bennünket, majd a Szélmalom vendéglőben volt a lakodalom. Utána beültünk András Wartburgjába, és irány a jugoszláv tengerpart, ahol a máig emlékezetes nászutunkat töltöttük – emlékezett Ildikó.

Egy Zárányi utcai albérletben kezdték közös életüket a fiatalok, ide született 1974 májusában Szilvi lányuk, és ebben az évben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen épületgépész-diplomát András. Három évvel később született Noémi, akit már a József Attila-lakótelepi lakásukba vittek haza. Közel négy évtizede egy alsólövéreki családi ház az otthonuk, ami egyúttal András tervezőirodája is, ahol Ildikó a vállalkozás könyvelését végzi, Szilvia lányuk pedig épületgépészként segíti édesapja munkáját.

– Nincs különösebb titka a hosszú és boldog házasságnak, ezt nem írják föl senkinek receptre. Ez egy életre szóló, szent kötelék, melyben egymás bátorítására, segítésére és védelmére kell, hogy törekedjünk – fogalmazott Ildikó.

– Lényegében a nap huszonnégy óráját együtt töltjük, így még egy apró megjegyzést hozzátennék az Ildikó által megfogalmazottakhoz: tolerancia, talán ez a legfontosabb – zárta Nagy András. 

Nagyné Horváth Ildikó 1949-ben született Csapodon. Mérlegképes könyvelő, évtizedekig a Soproni Postaigazgatóságon dolgozott, ma a családi vállalkozásban tevékenykedik.

Nagy András 1948-ban született Csapodon. Wälder József-díjas épületgépész–gépészmérnök, a családi vállalkozásként működő Soproni Tervező Kft. alapítója, ügyvezető igazgatója.

Tekintse meg kvízünket!

Betöltés…
Teljes verzió