Tartást adó családi minták
| Pluzsik Tamás
„Sopron, te lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.
Dr. Hartl Éva a Berzsenyi Dániel Gimnázium biológia tagozatos osztályában érettségizett, majd a Soproni Óvónőképző Intézetben folytatta tanulmányait. Pályaorientációjára nagy hatással volt egykori óvónője, majd később a képzőben tanára, Bencze Bernadett. Óvónőként Pécsett, majd a soproni óvónőképző Zsilip utcai gyakorlóóvodájában dolgozott. A Janus Pannonius Tudományegyetemen pedagógia szakos tanár és iskolaelemző-fejlesztő szakpedagógus diplomát, a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán pedig doktori fokozatot szerzett. A SOE Benedek Elek Pedagógiai Kar egyetemi docense, a Neveléstudományi és Pszichológiai Intézet megbízott intézetigazgatója. A felsőoktatás, az óvodapedagógus-képzés, illetve a környezeti nevelés terén végzett munkásságáért Brunszvik Teréz-díjban, illetve Agrárminiszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült.
– A felmenőim apai ágon több generáción keresztül álltak Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg és családja szolgálatában – kezdte dr. Hartl Éva. – Az ükapám, Michael Hartl hajdú volt a császárréti uradalmi birtokon. Két házasságából 11 gyermeke született, közöttük a dédapám, Hartl János, akinek pék volt a mestersége. Három év katonaság után koronaőrként teljesített szolgálatot, majd 1894-től Magyaróváron, a Frigyes főhercegi uradalmi malomban volt raktárnok. Amikor tüdőgyulladásban meghalt, ottmaradt a dédmama öt gyerekkel özvegyen, pénz, megélhetés és segély nélkül. Nagyapám bátyja a főhercegi család sofőrje volt, ezt elpanaszolta Albrecht főhercegnek, aki ezután személyesen járta ki, hogy a dédnagymamám kapjon egy trafikot, ami ezt követően a megélhetésüket biztosította. Hartl Gyula nagyapám műszerésznek tanult, megjárta az első világháborút, majd az óvári Döffler Vadásztölténygyárban volt művezető.
– Nagyapát a második világháború után előléptették főművezetőnek – folytatatta dr. Hartl Éva. – 1948-ban, mivel a helyére más pályázott, koholt vádakkal elmozdították az állásából. Az igazságérzete nem hagyta nyugodni, és végül sikerült elérnie, hogy 1957-ben rehabilitálták, a tárgyaláson a volt kollégái kiálltak mellette. A nagyapámmal történt igazságtalanság kihatott az édesapám életére is, fogorvos szeretett volna lenni, az egyetemre azonban nem vették fel. Kitanulta a fogtechnikus szakmát, és Sopronban telepedett le, itt ismerte meg az édesanyámat, akivel a szövetkezeti kórusban együtt énekeltek. Édesanyám szülei tősgyökeres soproniak voltak. Nagypapám, Steeg Mihály, nagymamám Artner Zsófia. 1946-ban édesanyám rokonságának egy részét kitelepítették, a nagyszüleim szerencsés módon Sopronban maradhattak. A nagymamám csendes, halk szavú, törékeny asszony volt, a gumigyárban, majd később a nagyapámmal együtt a selyemgyárban dolgozott. Szőlőjükben, jó soproni szokás szerint a bab is megtermett, amiből a nagymamám sokszor főzött hagyományos poncichter ételeket, stercet, babgombócot, melyeknek elkészítését tőle tanultam meg. Felmenőimtől hitet, szeretetet kaptam, a családi minták tartást adnak az életemnek.
Családi háttér
1964-ben született Sopronban. Édesapja fogtechnikus, édesanyja pedig az egykori várkerületi divatszalon részlegvezetője volt. Eszter lánya kereskedelmi végzettséget szerzett, Levente fia pedig logisztikus.