– Szülői inspirációról az én esetemben nem lehet beszélni, hisz képzőművész a családunkban sem apai, sem anyai ágon nem volt – kezdte Kovács-Gombos Gábor. – Édesanyám családjában viszont több zenész is volt. Anyai nagyapám énekesként, orgonistaként, később zenei tanfelügyelőként tevékenykedett, édesanyám pedig zeneakadémiai végzettségű ének- és szolfézstanár volt Győrben. Magam is szeretem a zenét, hangversenyre, operába járok, sőt saját örömömre időnként előveszem a gitáromat is, de különösebb tehetség e tekintetben nem szorult belém. Pedagógusként követtem édesanyám élethivatását, hisz évtizedek óta oktatója vagyok a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának.
– Középiskolás éveim a győri Jedlik Ányos Gépipari Technikumhoz kötnek, ahol a tanáraim különösebben nem gyötörtek a műszaki és a reáltárgyakkal, helyette viszont támogatták a bennem egyre erősödő képzőművész elköteleződést – folytatta Kovács-Gombos Gábor. – Szerencsém is volt, hisz a kiváló festő- és szobrászművész, Várady Lajos oktatta a műszaki rajzot, aki hamar fölfigyelt a képességeimre, a magántanítványává fogadott. A mesterség fogásait tőle tanultam meg, mindmáig nagy tisztelettel és szeretettel gondolok rá. A pécsi főiskola elvégzését megelőzően a Győri Képzőművészeti Körnek is rendszeres látogatója voltam, ahová három évtizeddel később Dávid is járt.
– Gyerekként nekem a festészet volt a természetes közeg, nemcsak az édesapám, hanem korán elvesztett édesanyám, Gergácz Berta is festőművész volt, sőt mi több, a soproni óvóképző főiskola adjunktusaként is jelentős pedagógiai tevékenységet fejtett ki – vette át a szót Dávid. Ő a Berzsenyi-gimnáziumban érettségizett, és mint mondta, komolyan elgondolkodott, hogy a felmenők zenei vonalát követi. Fel is vették a győri konzervatóriumba, de egyszer csak „megvilágosodott”, és a kottatartót festőállványra cserélte. Édesapjához hasonlóan előbb rajztanári, ezután a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen vizuális és környezetkultúra tanári szakos diplomát szerzett. – Festményeim szimbólumok, elképzelt tájképek, melyek a nagyon távoli elmosódott látványból és a szemünk előtt lévő éles fűszálakból állnak – zárta Dávid.
