Winklerné Stubna Ágnes a József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd később, munka mellett közgazdasági végzettséget is szerzett. Dolgozott a GYSEV pénzügyi osztályán, majd miután férje Ausztriában kapott állást, évekig ott élt a család. Több mint három évtizeden keresztül saját gyermekruhaüzletében dolgozott.
– Stubna ágon a felmenőim bányászok voltak; nagyapám, Stubna Ágoston egy sokgyermekes bányászcsalád fiúgyermeke volt, aki Pécs–Bányatelepen született 1887-ben – kezdte családja történetét Winklerné Stubna Ágnes. – Nagyapa már 12 éves korában nehéz fizikai munkát végzett a szénosztályozóban, ahogy maga is leírta: „…hetenként mi, gyerekek háromszor tizenhat órát, azaz három dupla műszakot végeznünk, tehát éjjel is”. Nagy előrelépés volt számára, amikor 16 éves korában már csillés lehetett, majd segédvájár, ezt követően pedig egy szaktanfolyam elvégzését követően lett vájár. Háromévi katonáskodás után nagyapa Erdélyben, Európa nemesfémekben egyik leggazdagabb bányavidékén, Brádon kapott műszaki tisztviselői állást, ahol később a lehetetlen munkaviszonyok elleni tiltakozások egyik szervezője lett, ezért elbocsátották. Így az akkor hétéves édesapámmal és feleségével, a német nevű, de cseh származású nagyanyámmal, Pöchhacker Adelheiddel együtt menekülnie kellett. Viszontagságok után 1921-ben Brennbergbányán kapott állást, majd 1932-ben kinevezték bányamesternek.
Winklerné Stubna Ágnes elmesélte, hogy 1956-ban, amikor néhány napra kinyílt a határ, a szülei átvittek Ilona-aknára, a Stubna nagyszülőkhöz. Nagy volt az ijedtség, amikor ismét bezárult a határ, de aztán egy határőr kiskatona segített a családnak visszajutni a határ magyar oldalára. – Apám, Stubna Valér még Erdélyben, Rudán született, az elemi iskolát is ott kezdte, majd a felsőbb osztályokat Kőszegen, a Kelcz-Adelffy római katolikus fiúnevelő intézetben végezte, ezt követően pedig a kőszegi Szent Benedek Gimnáziumban érettségizett. Erdőmérnöki oklevelét 1941-ben szerezte meg. A háború az ő életébe is durván beleszólt, három évi hadifogság után térhetett csak haza. Édesapa élete egyetemi oktatóként teljesedett ki, erdőmérnök generációk nőttek fel az ő állattan és rovartan gyakorlati óráin, emellett gyönyörű preparátumokkal is gazdagította tanszéke gyűjteményét. „Tanulunk és tanítunk” – sokszor hallottam ezt tőle, és ő ehhez tartotta is magát.
– Édesanyám, Payrich Ilona tanárnő volt, az orsolyitáknál tanult, majd később abban az iskolában is tanított – zárta Stubna Ágnes. – Anyai nagyszüleim révén akár horvátnak is mondhatom magam, hisz nagyanyám, Blazovits Ágnes a burgenlandi Répcesarudról (Frankenau, horvátul Frakanava) ment férjhez Kópházára, Payrich Sándor nagyapámhoz, aki eredetileg szabómester volt, majd nyitott egy kis kocsmát, előbb a faluban, később pedig Sopronban, a Magyar utca 5. szám alatt. Szüleim és nagyszüleim élete nem nélkülözte a megpróbáltatásokat, de egyúttal sok tanulsággal is szolgált mindnyájunk számára.
Családi háttér: Sopronban született 1952-ben. Édesanyja tanítónő, édesapja pedig az Erdészeti és Faipari Egyetem Erdővédelem Tanszékének volt az adjunktusa. Férje, Winkler István okleveles faipari mérnök. Mindkét fiuk Sopronban él, Dávid nyelvész–nyelvtanár, Mátyás pedig közgazdász.
