Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Büszke vagyok soproniságomra”
Gerencsér Veronika nyugdíjasként tért vissza Sopronba. Fotó: Pluzsik Tamás

Soproni Családtörténetek – Gerencsér Veronika

„Büszke vagyok soproniságomra”

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Gerencsér (született: Farkas) Veronika 10 éves Márta nővére annak idején olyan babát kért a Jézuskától, aki tud sírni és mozogni. Amikor 1932. december 23-án megszületett a kishúga, Veronika, és odatették a karácsonyfa alá, nagy volt az öröm. Gerencsér Veronika a József Attila Gimnáziumban érettségizett, majd 1955-ben fizika–matematika szakos tanári diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Pedagóguspályája Lövőn indult, majd a Soproni Állami Tanítóképzőben oktatott, ezt követően pedig 1975-ig a Martos Flóra Gimnázium tanára volt, amikor férje tanszékvezetői megbízatást kapott a Földmérési és Földrendezési Főiskolán. Ekkor az egész család Székesfehérvárra költözött. Húsz évig az ottani Ybl Miklós Gimnáziumban oktatta a diákokat, majd nyugdíjasokként tértek haza Sopronba, mert mint mondja, „aki a Lövérek levegőjét szívta, vágyik annak szíve vissza!”.

– Apai nagyszüleim, Farkas Dénes és a tízgyermekes rábacsécsényi családból származó Virág Julianna nagyanyám Farádon, egy nádfedeles, úgynevezett „kontyos” házban élt – kezdte Gerencsér Veronika. – Három gyermekük közül a legkisebbet korán elvesztették, a legidősebb pedig hősi halált halt az első világháborúban. Farkas János édesapám már fiatal korában elkötelezte magát a vasút mellett, előbb Sopronban, később pedig Kapuváron volt állomásfőnök. Édesapám első felesége a cseh származású Hlavatsek Gertrúd volt, de két gyermeküket, Jóskát és Mártát nem tudták együtt fölnevelni, mert Trudét fiatalon elragadta a spanyolnátha. Özvegy édesapám Sopronban ismerkedett meg édesanyámmal, Edelmayer Rózával, akivel együtt neveltek fel Gyula bátyámmal együtt mind a négyünket.

– Anyai felmenőim sopronhorpácsiak voltak, Bánn Rozi dédanyám 1843-ban született – folytatta Gerencsér Veronika. – A családi legendárium szerint kislányként arra is volt gondja, hogy a Bécs felé menekülő és gyakran rekviráló Jellasics katonák elől elrejtse legnagyobb kincsét, egy gyönyörű ünneplő ruhácskát. Dédanyám 1861-ben kötött házasságot Holler Ferenccel, akivel előbb Undra, majd miután egy tűzvészben mindenük odaveszett, Sopronba költöztek. Nagyszüleim, Holler Rozália és Edelmayer Gyula szabómester házassága a messzi múltból is biztató fényt áraszt a családunkra, szeretettel emlékezem rájuk, esküvőjük 1891. február 2-án volt a Szent György-templomban. Nagyapa úri- és egyenruha-szabósága a Kisvárkerületen volt, és amikor jól ment az üzlet, a segédeken és az inasokon kívül napszámosok, úgynevezett napszabók is dolgoztak a műhelyében. Nagyapa büszkén mesélte, hogy fiatal korában megfordult a bécsi Hofburgban is, ahol Ferenc József udvari szabója mellett dolgozott. Kiskoromtól kezdve büszke vagyok arra, hogy soproni vagyok, amit édesanyámnak is köszönhetek, aki városházi dolgozóként aktívan részt vett a soproni népszavazásban, hogy Sopron magyar maradjon. 

Családi háttér: 1932-ben született Sopronban. Édesapja a GYSEV soproni üzletigazgatóságának igazgatóhelyetteseként ment nyugdíjba, édesanyja a városházán dolgozott, később pedig vezette a háztartást, és nevelte a négy gyereket. Férje, dr. Gerencsér Miklós tanszékvezető főiskolai tanár, okleveles földmérő mérnök volt. Négy gyermekük közül Gábor járműipari mérnök, Tamás tervezőgrafikus, Miklós geofizikus–informatikus, Zoltán pedig közgazdász–tanár.

Kapcsolódó cikkek

Sokoldalú sportember

Sokoldalú sportember

2023. 01. 18. | Pluzsik Tamás

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek ó...