Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Sopronba hazamegyek”
– Őrzöm soproni barátaimat és a régi emlékeket – mesélte lapunknak Kévés György. Fotó: Pluzsik Tamás

Soproni Családtörténetek – Kévés György

„Sopronba hazamegyek”

| Pluzsik Tamás | Tallózó

„­Sopron, te ­lelkünk éltető láng! Hű őr az ősi végeken” – hangzanak Sarkady Sándor sorai a város himnuszában. Vallják ezt azok, akik már nemzedékek óta itt élnek, és azok is, akik elszakadtak Soprontól.

Ebben az évben négyen nyerték el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, közülük az egyik Kévés György. A Kossuth-, Ybl- és Prima Primissima díjas építész a Pesti Vigadóban vette át a díjat Vashegyi Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől.

– Hogy mi jutott az eszembe a vélhetőleg utolsó, „kegyetlen” kitüntetésem átvételekor? A középkori keresztény szerzetesek egyik jelmondata: „memento mori”, azaz „emlékezz a halálra”, ne feledd, egyszer meg kell halnod, tartsd szem előtt, hogy minden mulandó! – fogalmazott Kévés György, aki 1954-ben érettségizett a soproni Széchenyi-gimnáziumban.

Szinte napra pontosan négy évtizeddel ezelőtt a Festőteremben rendezett kiállításon hangzottak el Kubinszky Mihály szavai: „Kévés György soproninak vallja magát. Valljuk mi is őt soproninak! Ennek a városnak, amelynek annyi szép történelmi építészeti emléke van, és sajnos olyan szegény a modern építészet nívós alkotásaiban, szüksége van egy Kévés Györgyre. Szüksége van olyan emberre, akinek építészete az élő kort képviseli, és ugyanakkor soproni.”.

– Elemi iskoláim négy osztályát Székesfehérvártól Zsámbékig több helyütt jártam, és végül Sopronban, a Petőfi téri iskolában Radó Ferenc osztályában fejeztem be. Ifjúságom gondtalan, boldog, kerek tíz évét töltöttem Sopronban, az Alsó-Lövérekben, a Madách utca 16. szám alatt. A kétszobás lakás azért lett szabad 1945-ben, mert a Sopronba bevonuló Vörös Hadsereg katonái egyik éjjel betörtek oda, és megerőszakolták a tulajdonos lányát. Az édesanya ezután későbbi szobánk csillárjára felakasztotta magát. Gyermekkoromban éjjel sokszor felébredtem, amikor a szerencsétlen akasztott asszonnyal álmodtam.

– Barátaimmal 1946-ban létrehoztuk a Lőveri Atlétikai Futball Klubot – folytatta Kévés György. – Az amatőr futballcsapat az egykori licista pályán tartotta edzéseit és mérkőzéseit, de nálunk, odahaza vérbeli gombfocicsaták is zajlottak. Én képviseltem a Fradit, gyönyörű, reszelt női télikabátgomb volt Rudas Ferenc, a legendás válogatott hátvéd, akivel később együtt voltunk elnökségi tagok a Ferencvárosnál. Őrzöm soproni barátaimat és a régi emlékeket. No és persze, ha tehetem, hazamegyek, igen, mert ma is úgy mondom: Sopronba hazamegyek.

Kévés György 1935-ben született a Veszprém megyei Ősiben. Apja korai halálát követően édesanyja, valamint nagynénje és nagybátyja, Gyurmán Endre nevelte fel a 19. századi polgári radikalizmus szellemében. 1956-ban nemzetőrként disszidált, majd egyedül, hozzátartozói nélkül a soproni sörgyárnál hazaszökött, és befejezte Budapesten a Műszaki Egyetemet. 1959-től mint építész tervező dolgozott, napközben az állami Ipartervnél, délután és esténként pedig magánépítészként feleségével, Földvári Évával. Így tervezte Budapesten az első magyar teraszházat, melyet saját irányításával kiviteleztek is, és melyért 1973-ban Ybl-díjat kapott. Jelentős alkotása a budapesti Baross utcai Orczy téri városközpont. 1990-től saját irodáiban és műtermeiben dolgozik hazai és külföldi feladatokon. Az ő nevéhez fűződik Sopron utolsó világháborús foghíjának, a Szent György utcai, úgynevezett „Vasalóház” beépítési tervének elkészítése is. 

Kapcsolódó cikkek