Válság sújtotta időket élünk, s a szakértők szerint a következő esztendő sem lesz (sokkal) könnyebb. Ráadásul a különböző gazdaságpolitikai iskolák eltérően ítélik meg a kormány eddigi döntéseit, s jövőbeli lehetőségeinket, de abban egyetértenek, hogy Európa gazdasága megtorpan. A kérdés „csak” az, hogy a szétterülő válság miképp érinti az egyes országokat. Minket persze elsősorban az érdekel, hogy velünk mi lesz, csökken-e az infláció, miképp alakul a forint vásárlóereje, hogyan teljesít az ország gazdasága, és hogy milyen lesz a Magyarországot körbeölelő nemzetközi légkör. Tény, Európa lépéskényszerbe került. Ami számunkra biztató lehet, hogy az elmúlt háromnegyed évben még 4,1 százalékos volt a gazdasági növekedés, és hogy a válság nem tépázta meg a munkaerőpiacot. Jövőre a szakemberek a GDP csökkenését várják, de még így is pozitív tartományban marad, mert van mire alapoznunk. Ezt segítené, ha vége lenne az orosz–ukrán háborúnak, és végre hozzájuthatnánk a nekünk járó, uniós forrásokhoz.

Az országos gondok Sopront sem kímélték. Takarékossági intézkedések sora született, amelyek úgy érintették életünk szinte minden területét, hogy közben nem lehetetlenültünk el, működőképes maradt a város a legfontosabb (köz)szolgáltatások fenntartásával. Ráadásul a már elkezdett beruházásokat sem állították le (Anger réti bölcsőde, inkubátorház, az M85-ös utolsó szakaszának építése az északnyugati elkerülővel együtt, múzeumnegyed). Persze fájó a Fertő tavi fejlesztések átmeneti felfüggesztése, hiszen közakarat, hogy minél előbb újra birtokba vehessük, még olyan áron is, hogy megtartva az eredeti, „önfenntartó” koncepciót egyes elemeit (esetleg) áttervezik.

Tudom, egy város életét nem csupán a beruházások jelentik – ezek összességében segítik jobbá és könnyebbé tenni az életünket –, de legalább ennyire fontos, hogy milyen az itt élők életérzése, hogy érzik magukat. Legyen szó az itthon vagy Ausztriában munkát vállalókról, az orvosokról, a pedagógusokról, a szociális munkásokról, a nyugdíjasokról és a gyermeket vállalókról. A mi közérzetünk együtt határozza meg a „város közérzetét”. Nehéz időkben a különböző (korábban) rejtett vagy csak eltűrt feszültségek is felszínre törnek. Ezek kezelése azonban mindannyiunk érdeke.

Szóval ismét túl vagyunk egy újabb esztendőn. Így, karácsony felé közeledve akarva akaratlanul is átsuhannak rajtunk örömeink és gondjaink. Felmérjük tán, hogy kinek okoztunk bánatot, s kinek boldogságot, s ha kell, legalább magunkban bocsánatot kérünk. A jó cselekedeteinket pedig vigyük tovább a következő évre!

Áldott és megbocsájtó, szép karácsonyt minden soproninak!