A ’48-as szabadságharc napját ünnepeljük. Százhetvenhat év hosszú idő. Nemzedékek sora váltotta azóta egymást itt, a Kárpát-medencében. Voltak felfelé és lefelé ívelő korszakok, nem minden nemzedék mondhatta magát a szerencse fiának. A lánglelkű költő, Petőfi Sándor mindössze 26 esztendősen adta életét a hazáért és a szabadságért. A megtorlást a kiegyezés, majd a boldog békeidők követte, melynek az első világégés vetett véget. A nagyhatalmak civakodását és a két világháborút magyarok milliói és soproniak tízezrei szenvedték el.

És ami utána jött, abban sem volt köszönet. De 1956-ban egyetemisták és munkások mondták azt, hogy elég volt a baloldal szélsőséges, erőszakos és embertelen ideológiájából, a kommunisták és a szovjetek elnyomásából. A szabadságot ekkor nem lóháton, hanem lánctalpakon tiporták el.

Sokat kellett várni, de az ég újra kitisztult felettünk. 1989-ben, Sopronban ütöttük ki a berlini fal első tégláját, hogy végre beköszöntsön az oly’ sok nemzedék óta áhított szabadság, amiért nagy költőink a legszebb verseikben fohászkodtak.

Ma, 35 évvel a rendszerváltozás után itt állunk az 1848/49-es szabadságharc egyik vezéralakjáról elnevezett téren. Szabadok vagyunk, végre békében és biztonságban élhetünk. Az emberi természet egyik fontos tulajdonsága azonban az, hogy sosem vagyunk és sosem lehetünk teljesen elégedettek. Ez visz előre bennünket. De ha végignézünk ezen a viharos és sokszor vérzivataros közel két évszázadon, talán mégis azt mondhatjuk, hogy mi egy szerencsés nemzedék tagjai vagyunk. Nekünk már nem halnunk, hanem élnünk kell a hazáért.

És valóban élnünk kell a hazáért. Ez a sorsközösség az, amelyben otthonra, biztonságra, családra, bajtársakra és barátokra lelünk. Úgy hiszem, hogy ez nekünk, a leghűségesebb város polgárainak talán magától is értetődő. Történelmünk során számtalanszor bizonyítottuk, hogy szeretjük a hazánkat és szeretjük a városunkat, mert hisszük azt, hogy ebben a közösségben és ezen szűkebb városfalak között a múlt, a jelen és a jövő találkozik egymással. Éppen ezért érzünk felelősséget azért, hogy a saját sorsunkat irányítsuk.

A mi nagy példaképeink közé ugyanis a Lackner Kristófok, a Széchenyi Istvánok és a Thurner Mihályok tartoznak. Azok az elődök, akik a hazának és a városnak jó gazdái, nem pedig más gazda jószágai kívántak lenni. Mi úgy gondoljuk, hogy ez a testtartás, ez a szemlélet a helyénvaló akkor is, amikor napjainkban mások akarják nekünk megmondani, hogy hogyan és kivel éljünk együtt.

A saját sorsunk irányítása viszont elképzelhetetlen a szuverenitásunk megvédése nélkül. A szuverenitásunk megvédése egyúttal azt is jelenti számunkra, hogy a hazánkat, a szabadságunkat, a kultúránkat, azaz a saját, megszokott életmódunkat védjük. A szuverenitásunkért pedig ma is városról városra kell megküzdenünk, ahogyan azt tették a márciusi ifjak is.

Ma sem engedhetünk 1848 szelleméből. A szabadság rögös útját most nekünk kell a következő nemzedékek előtt kiköveznünk. Amikor azt halljuk másoktól, hogy felesleges bármit is a Góliátok orra alá dörgölni, hogy hiábavaló küzdelem kiállni a saját hazánkért, a saját városunkért és a saját érdekeinkért, akkor fontoljuk meg Petőfi intelmét, miszerint „csak mozdítsd meg zászlód, s lesz sereged ezer és ezernyi”.

A mi zászlónkra itt helyben az van írva, hogy nekünk Sopron az első! Ez a kiindulópont az, amiben nem ismerünk kompromisszumot, ez a cölöp az, ahonnan nem tágítunk. E zászló alatt összegyűlve tudtuk közös erővel egy olyan fejlődési pályára állítani városunkat, amire Trianon óta nem volt példa.

Megépítettük az M85-ös gyorsforgalmi utat, ami az év végére az osztrák határt is eléri. Felújítottuk ősi templomunkat, a város védőszentjének nevét viselő Szent Mihály-templomot. Újra régi pompájában látogatható a Lenck-villa. Megnyitotta kapuit az új múzeumnegyed, ami városunk legújabb büszkesége. Új uszodát építettünk a Lőverekben és új parkolóházat a belvárosban. A soproniak biztonsága érdekében megépült a Rendészeti Integrált Központ. Folytattuk a Várkerület felújítását, megújult a Lenkey utcai rendelőintézet, új parkokat alakítottunk ki, emellett régi parkjaink is megújultak. Új bölcsődét építettünk, óvodákat és iskolákat újítottunk fel. Megnyílt az Erdő Háza látogatóközpont. A gazdaság megerősítésére új inkubátorházat és új ipari parkot hoztunk létre. Városszerte, 2019 óta több mint 100 utcát újítottunk fel, s folytattuk a közlekedés fejlesztését, így hamarosan az új északnyugati elkerülőút tehermentesíti a belváros útjait. A sort még hosszasan folytathatnánk.

Mindezen eredményeket rendkívül nehéz időkben, a világjárvány, a háború és azok gazdasági terhei alatt sikerült elérnünk. Olyan terhek alatt, amelyeket a soproni családok, a fiatalok, a középkorúak és az idősek is megszenvedtek az elhibázott brüsszeli politika következményeként. Bár a bajt nem mi okoztuk, végül nekünk kellett azt együtt, kéz a kézben megoldanunk. Ezért pedig köszönet illet minden soproni polgárt!

A célunk a jövőben sem lehet kevesebb, mint az, hogy továbbra is lendületben maradjon Sopron fejlődése. Mi készen állunk arra, hogy ezt a munkát Önökkel és Veletek együtt folytassuk!

Meggyőződésünk ugyanis, hogy Sopron legszebb napjai még előttünk állnak.

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Ehhez a munkához a mai nemzeti ünnepük is erőt ad. Amikor 176 év elteltével is kokárdát tűzünk a szívünk fölé, jelzi, hogy Petőfiék küzdelme sem volt hiábavaló. Nem volt hiábavaló egyetlen márciusi ifjú, így többek között Murmann Sámuel küzdelme sem, aki Sopron szülöttjeként a szabadságharc egyik első vértanúja lett. A haza és a szabadság iránt érzett szeretetük beleivódott a magyarok szívébe.

Meggyőződésem, hogy 1848 hagyománya és tisztelete nélkül nem lett volna nyugat-magyarországi felkelés és soproni népszavazás, sem pedig ’56-os szabadságharc, ahogyan ma sem lenne olyan nemzeti gondolat, amely a hazát helyezi az első helyre.

A feladatunk az, hogy továbbadjuk Petőfiék lángját a következő nemzedékeknek, hiszen tudjuk jól, hogy haza nélkül a világban csak az otthontalanság várna rájuk.

A tét nem kevés sem Sopronban, sem pedig Brüsszelben. Ne hagyjuk, hogy mások újra bajt hozzanak a fejünkre. Ne hagyjuk, hogy újra tönkretegyék és eladósítsák a városunkat, hogy megtörjék a lendületünket! Ne hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogy mi, magyarok és mi, soproniak hogyan éljünk!

Éljen a magyar szabadság! Tisztelet a bátraknak! Hajrá, Sopron!”