Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Mi lesz a megoldás?

Jegyzet

Mi lesz a megoldás?

| Horváth Ferenc | Városi hírek

Egész Európa szenved a már szerencsére magunk mögött hagyott világjárvány és a sajnos még tartó orosz–ukrán háború által kiváltott válság(ok) miatt.

Eltérő mértékben, de visszaesett a növekedés, magasba csaptak az árak, csökkent a kereslet, dúl(t) az infláció. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a jövőt illetően pesszimisták voltak a szakemberek. A különböző közgazdasági iskolák ugyan másképp „kezelik a beteget” – az eltérő álláspontokra Magyarországon is van példa –, de az tény, hogy a magyar kormány által választott út sikeres. Megmaradtak a munkahelyek, újabb és újabb beruházások érkeznek, nem csökkent a családok támogatása, az infláció hónapról hónapra mérséklődik, a pénz vásárlóértéke pedig lassan emelkedik. Nem, szó sincs arról, hogy már minden rendben lenne, sok még a tennivaló, de az látszik, hogy ismét egy sikeres válságkezelés részesei vagyunk. Itt, Sopronban is érezzük ezt, hiszen életbe lépett az újraindítási program, és folytatódnak a tervezett beruházások is.

A magas infláció által kiváltott lassulás után jövőre még jobban megélénkül majd az élet, és erőteljesebb lesz a gazdasági növekedés is. Ezt nemcsak a kormány (és számos szakértő, elemző) állítja, hanem immár az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is. Legfrissebb jelentésében valószínűsíti, hogy 2024-ben a mi gazdaságunk növekszik majd a leggyorsabban a közép-európai és a balti EU-térségen belül. Hazánkban 2,8 százalékos GDP-emelkedéssel számol, míg például a cseheknél 2,5 százalék a várt bővülés. Mindez nem véletlen, mert erősek a magyar gazdaság alapjai, van mire építkezni a jövőben is.

Persze még nagyobb lehetne a növekedés, ha végre befejeződne a háború, és megérkeznének azok az uniós források, amelyeket Brüsszel visszatart. Azt nem tudom, hogy az ottani hivatalnokok (és a mögöttük állók) meddig szórakozhatnak egy tagállammal, meddig élhetnek vissza egy ország türelmével, meddig sújthatják az embereket kényük-kedvük szerint, de azt igen, hogy tisztességtelenek, mert úgy tekintenek ránk, mintha csak az ő zsebükben lapulna a bölcsek köve. Csak ők és csakis ők tudják, hogy mit kell tenni a migráció ügyében, mit kell tenni egy háborús konfliktus esetén, milyen legyen egy ország külpolitikája, és még sorolhatnám. Félek, még sokáig nem lesz változás, lehet, elhúzzák a megoldásokat a következő, 2024-es uniós választásokig is. Az azonban nem lehet kérdés, hogy ezek a pénzek nekünk járnak. Az viszont még megválaszolatlan, hogy mivel és hogyan kompenzálják a magyar embereket, akiknek a zsebéből kivették a forintokat…

Várjuk a megoldást!

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!

Kapcsolódó cikkek