A legrégibb ismert pestisjárvány az úgynevezett iusztinianoszi pestisjárvány volt 541 és 549 között, mely nevét a Bizánci Birodalom akkori császáráról, I. Iusztinianoszról kapta, aki maga is elkapta a betegséget, de sikeresen kilábalt belőle. Egy 14. századbeli pestisjárvány Európában mintegy 25 millió embert, a kontinens összlakosságának közel egyharmadát ragadta el.

A hazánkban nyilvántartott nagyobb pestisjárványokról már a XIII. századból vannak adataink. Ilyen járványos idők voltak a tatárjárást követően, majd a következő században a lovagkirály, Anjou Nagy Lajos halálát is pestis okozta 1382-ben.

A következő századokban is több nagy járvány dúlt Magyarországon, az ellene való védekezésen kívül pedig a hívő emberek gyakran fordultak Istenhez és szentjeihez közbenjárásért, hogy tartsa távol tőlük ezt a rettegett betegséget, s egyúttal fogadalmat is tettek, hogy ha a járvány elmúltával életben maradnak, hálájuk és köszönetük jeléül méltó emléket állítanak. Így épültek szerte az országban fogadalmi emlékművek, amelyeket pestisoszlopoknak nevezünk. A legrégebbi hazai pestisoszlop Sopronban található, a Szent Mihály-temetőben, az egykori pozsonyi országút mentén, melyet 1680-ban állítottak és Anton Sigel (1763–1846) bécsi, de Sopronban is alkotó festőművész egy akvarelljén meg is örökített. Szűz Mária, Szent Sebestyén és Szent Rókus szobra díszíti, lábaiknál a járványos betegségek védőszentje, Szent Rozália. Mint a közelmúltban a restaurálást végző Sütő József Munkácsy-díjas szobrászművésztől megtudtuk, ez a pestisoszlop mind formavilágában, mind ikonográfiai rendszerében olyannyira egyedi, hogy a mai Magyarország területén nem ismert hasonló. A pestisoszlopot a restaurálást követően Horváth Imre prépost–városplébános újraszentelte.

Fotó és szöveg: Pluzsik Tamás

Tekintse meg videóajánlónkat és kvízünket is!