Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Soproniak biztonsága
A többszintes, mintegy tízezer négyzetméter alapterületű Integrált Rendészeti Központ megfelel a XXI. századi igényeknek. Fotó: Látványterv

Alapkő: Épül az ország első Integrált Rendészeti Központja

Soproniak biztonsága

| P. Horváth László | Városi hírek

Ünnepélyes keretek közt tették le a Táncsics Mihály utcában épülő Integrált Rendészeti Központ alapkövét. A rendőrségnek, tűzoltóságnak is helyet adó korszerű létesítményt várhatóan a jövő év tavaszán adják át.

Az országban először városunkban épül egy olyan Integrált Rendészeti Központ, amely otthont ad a rendőrségnek, a katasztrófavédelemnek, az Alkotmányvédelmi Hivatalnak és a rendvédelmi szolgálatoknak. – A kormány döntése összhangban van az önkormányzat által évek óta szorgalmazott létesítmény kialakításával – mondta az elmúlt csütörtöki alapkőletétel bevezetőjében Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes. – A többszintes, mintegy tízezer négyzetméter alapterületű létesítmény megfelel a XXI. századi igényeknek. Az alagsorban a rendőrök számára lőteret alakítanak ki, a tűzoltóknak pedig az udvaron lesz gyakorlótér. A kivitelezés 10,3 milliárd forintba kerül, és várhatóan jövő év március végén adják át.

– Napjainkban a biztonság az egyik legfontosabb közösségi érték – fogalmazott Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője. – Mindez megmutatkozott az Európát sújtó migrációs válság során, valamint megmutatkozik a koronavírus-járvány idején is, amely ugyancsak komoly kihívások elé állította a hivatásos állományt. Számunkra a soproniak biztonsága a legfontosabb, ezért is épül meg a rendészeti központ. A fejlesztés Sopron további fejlődését és a soproni emberek biztonságát erősíti.

– Emlékszem, amikor 2019 őszén Pintér Sándor belügyminiszter Sopronba látogatott, jómagam is jeleztem a korábbi városvezetés által többször szorgalmazott igényt, ami szerint az új rendészeti központnak méltó helye lenne az egykori laktanya területe – közölte dr. Farkas Ciprián polgármester. – Most pedig mindenki a saját szemével is meggyőződhet arról, hogy épül a korszerű és minden feltételt biztosító létesítmény.

Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese is a biztonság fontosságát hangsúlyozta. – Ma Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa, de ennek megőrzésére mindig több forrást kell biztosítani – húzta alá a miniszterhelyettes. – 2010 óta harmadára csökkent a bűncselekmények száma. Ha elkészül az Integrált Rendészeti Központ, még nagyobb biztonságban lesznek a soproniak és a térségben élők.

Az alapkőletételen részt vett dr. Simon István alpolgármester, több önkormányzati képviselő, dr. Fodor Tamás előző polgármester, valamint Firtl Mátyás, Sopron és térsége korábbi országgyűlési képviselője is.

Kapcsolódó cikkek

Ízes, vidám barátkozások

Ízes, vidám barátkozások

2024. 06. 19. | Horváth Ferenc

Jó hangulat, barátkozások, pörköltfőző verseny némi izgalommal, gyermek- és felnőtt programok, végül pedig retró buli – így összegezhető a már hagyomá...