Megteremtik a lélek harmóniáját
2024. 05. 08. | Szilágyi AndreaHerkules meg a többiek címmel mutatja be legújabb előadását a Sopron Balett társulata május 13-án a Petőfi Színházban. A gyermekeknek szóló műben isme...
Megkezdődtek a próbái Papp Gyula – Demjén Ferenc – Sárdy Barbara Ármány & szerelem című rockzenés játékának a Soproni Petőfi Színházban. A rendező Pataki András, a bemutató február 24-én lesz.
A különleges előadás keretében Schiller népszerű drámájának jelenetei villannak fel egy színházi főpróba keretében. Sárdy Barbara történetéhez Papp Gyula zeneszerző blues, rock, funky, pop és rap stílusban írt dalokat, melyeknek szövegét Demjén Ferenc szerezte.
Pataki András az olvasópróbán arra hívta fel a figyelmet, hogy kettős feladat előtt áll a stáb, hiszen a darab keretén belül gyakorlatilag színpadra kell állítaniuk egy rockoperát egy klasszikus mű alapján, s közben a valódi cél az, hogy bemutassák egy vidéki színház életét. Katona Imre, az előadás dramaturgja azt hangsúlyozta, fontos a játékon belüli játék hitelessége, az itt és most megszületésének művészi ereje. Ezért nagy pontossággal kell elkészíteni a zenés művet, hogy az alkotói oldal belső útjai is igazan tudjanak megjelenni a jelenkori érvényességben.
Herkules meg a többiek címmel mutatja be legújabb előadását a Sopron Balett társulata május 13-án a Petőfi Színházban. A gyermekeknek szóló műben isme...