Megteremtik a lélek harmóniáját
2024. 05. 08. | Szilágyi AndreaHerkules meg a többiek címmel mutatja be legújabb előadását a Sopron Balett társulata május 13-án a Petőfi Színházban. A gyermekeknek szóló műben isme...
Pontosan öt évvel ezelőtt, 2013 májusában bízta meg Sopron önkormányzata ismét a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.-t a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar működtetésével.
Ez alatt az öt év alatt több mint 100 szimfonikus koncerten közel 50 ezer hallgatóhoz juttatta el az együttes a klasszikus zene örömét.
– Élőzenei hangversenyeink mellett a Soproni Zeneegyesület alapításának 185 éves évfordulójára jubileumi CD-t jelentettünk meg, és több koncertünket közvetítette a Sopron TV is – mondta el Kóczán Péter, a zenekar művészeti vezetője. – Együttesünk tagjai képviselték a várost Japánban és Németországban, és nagy öröm számunkra, hogy a városi és más közösségi ünnepek állandó résztvevője lett ez a nagy múltú együttes.
A következő évadban minden eddiginél több feladat vár a szimfonikusokra. A Fertőrákosi Barlangszínház és a Petőfi Színház két produkciójában működnek közre a zenekar tagjai, de emellett eleget tesznek hangversenytermi feladataiknak is. Jövőre is folytatódik városunkban a Filharmónia Magyarország gyermekbérlete. Már javában zajlik a bérletezés a 2018/19-es évadra Crescendo-bérletként meghirdetett nagyon népszerű kora esti sorozatra.
November 1-jén és január 1-jén ismét Oberfrank Péter Liszt-díjas karmesterrel muzsikálhat a zenekar és a 2019-es Liszt Ferenc hangversenybérleti koncerten már a 190. jubileumát ünnepelheti a Soproni Zeneegyesület jogutódjaként működő szimfonikus együttes.
Herkules meg a többiek címmel mutatja be legújabb előadását a Sopron Balett társulata május 13-án a Petőfi Színházban. A gyermekeknek szóló műben isme...