Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
WAMP: több, mint vásár

Mintegy 40 kiállító mutatkozott be Sopronban

WAMP: több, mint vásár

| Pluzsik Tamás | Kultúra

Sopron az elmúlt hét szombatján, a Tavaszi Napok rendezvénysorozat keretében immár harmadik alkalommal adott otthont a WAMP-nak a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.

Szombaton Sopronban több mint negyven kiállító – köztük szép számmal helyiek, illetve környékbeliek – mutatkozhattak be egyedi tervezésű tárgyaikkal a kiállítás látogatóinak.

– Kiváló lehetőség minden alkotó számára a WAMP, de különösen azoknak, akiknek nincs önálló boltjuk, ezek közé tartozom én is – fogalmazott Lendvay Márta soproni ötvös és aranyműves, aki egyedi ékszereivel a helyben megrendezett WAMP-vásárok mindegyikén jelen volt. – Itt szélesebb körben is bemutatkozhatunk, sőt, egyfajta nemzetközi kitekintésre is lehetőségünk nyílik. A WAMP egyúttal remek találkozási lehetőség is a kollégákkal, megismerhetjük egymás munkáit, és tájékozódhatunk az új trendekről.

Az idén tízéves WAMP harmadik alkalommal jött Sopronba Fotó: Pluzsik Tamás

Az idén tizedik születésnapját ünneplő WAMP (a betűszó jelentése: Vasárnapi Művész Piac) ma már nemcsak hazánkban, de külföldön is elismert designvásár.

A WAMP a magyar design ügyét képviselő egyfajta ernyőszervezetként a design nemzetközi vérkeringésébe is bekapcsolódott, különböző nemzetközi projektek aktív tagjaként a magyar művészeket külföldön, a külföldieket pedig itthon mutatja be. 2016 óta a Visegrádi Alap támogatásával hazánkban már kétszer vendégül látták a vi­­segrádi régió tervezőit, iparművészeit is, ez­­zel bemutatkozási lehetőség nyílt a lengyel, a cseh és a szlovák alkotók számára is a ma­­gyar közönség előtt.

Kapcsolódó cikkek

Reményt adó tárlat

Reményt adó tárlat

2024. 04. 24. | Madarász Réka

– Az itt látható alkotások reményt, hitet adnak – mondta dr. Simon István alpolgármester a tavaszi tárlat megnyitóján. A Soproni Képzőművészeti Társas...

Csókos asszony

Csókos asszony

2024. 04. 24.

Premier a Soproni Petőfi Színházban – szombaton nagy sikerrel mutatták be a Csókos asszony című, kétfelvonásos operettet.