Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Az iparművészet hagyatékai
Az Iparművészeti látványtár című tárlaton körülbelül 250 tárgyat láthatunk három vitrinben – tudtuk meg Takács-Iváncsics Zsuzsanna gyűjteménykezelőtől. A kiállítás ingyenes sétálójeggyel látogatható. Fotó: Filep István

Soproni Múzeumnegyed: Nem minden tárgy az, aminek elsőre látszik

Az iparművészet hagyatékai

| Szilágyi Andrea | Panoráma

Ahol a modernitás és a hagyomány találkozik – a Soproni Múzeum egész évben izgalmas kikapcsolódást ígér minden látogatónak. Sorozatunkban a múzeumnegyed tárlatait mutatjuk be, ezúttal az Iparművészeti látványtárat.

Az Iparművészeti látványtár című kiállítás a megújult múzeumnegyeddel együtt nyílt meg a nagyközönség számára a Tábornok-ház épületében. Az iparművészek használati tárgyakat állítanak elő, esztétikus, tehát művészi kivitelezéssel és igénnyel. Ezekből több ezer darab található a Soproni Múzeum raktáraiban. Több mint 10 évvel ezelőtt a múzeum munkatársai szerveztek egy raktári túrát, amelyen a látogatók megtekinthették azokat a kincseket is, amelyeket nem tudtak kiállítani a hely szűkössége miatt. – A túra rendkívül népszerű volt, és már akkor tudtuk, hogy a későbbiekben más formában is szeretnénk majd megmutatni ezt a háttérmunkát – mesélte Takács-Iváncsics Zsuzsanna gyűjteménykezelő. – Szerencsére a kibővült múzeumnegyedben lehetőség volt arra, hogy ez megvalósuljon.

Vitrinekben 3 évszázad

Az Iparművészeti látványtár című tárlaton körülbelül 250 tárgyat állítottak ki három vitrinben. A válogatás mintegy háromszáz évet ölel fel.

– Az iparművészeti gyűjtemény érdekesebb darabjai kaptak itt helyet – folytatta Takács-Iváncsics Zsuzsanna. – Gyönyörű órák, legyezők és használati tárgyak láthatóak az elmúlt évszázadokból, Sopron múltjából. A hátsó traktusban elhelyezett monitoron a képzőművészeti gyűjtemény festményei tekinthetőek meg. A képek között vannak Sopronba került vagy soproni témájú alkotások, helyi festők munkái, valamint soproni személyekről készített portrék is.

Csipesz vagy gyertyakoppintó?

A vitrinek alatti fiókok kinyithatóak, szintén tele vannak érdekes műtárgyakkal. – Nekem azok a tárgyak a kedvenceim, amelyekről menet közben derült ki, hogy más a funkciójuk, mint ahogy azt elsőre gondoltuk – tette hozzá a gyűjtemény kezelője. – Például van egy köldökzsinórcsipesz, amiről először a leltározók azt hitték, hogy egy gyertyakoppintó, aztán pedig azt, hogy egy egyszerű csipesz, tehát több funkciót is tulajdonítottak neki. A másik ilyen egy mártásos csészeként regisztrált műtárgy, melyről most azt gondoljuk, hogy valójában inkább egy hordozható éjjeli edény.

Előtérben a háttérmunka

Az új tárlat célja az is, hogy megmutassa, hogyan kezelik, „gondozzák” a különböző gyűjtemények anyagát a múzeumi dolgozók. Az ő feladatuk ugyanis nemcsak a tárlatok szervezése, hanem például a gyűjtés, restaurálás, megőrzés is. – Sokat dolgozunk a háttérben, bár ez első körben nem biztos, hogy látszik egy kiállításon keresztül. Azt gondolom, hogy a látványtár fontos funkciója az is, hogy a múzeumi háttérmunkákat egy kicsit közelebb hozhassuk a látogatókhoz, hiszen egy múzeum sokkal többet jelent a kiállításoknál – zárta Takács-Iváncsics Zsuzsanna.

Látványtár: A múzeum raktárai nem látogathatóak, ezért is jött létre a látványtár, amely bemutatja, hogy milyen lehet egy tárolóhelyiség. A kiállítást – mely a Sopron és a Korona és az Otthon a városban kiállítások bejáratainál található folyosón kapott helyet – sétálójeggyel bárki ingyenesen megtekintheti.

Tekintse meg további képeinket!

Kapcsolódó cikkek

Néptáncosok a GYIK-ban

Néptáncosok a GYIK-ban

2024. 04. 24.

Összesen húsz műhelyből csaknem 300 fiatal érkezett a XXI. soproni regionális szóló néptáncvetélkedőre.