Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
„Csendben teszem a dolgom”
A soproni cukorbetegek hagyományosan közös tornával kezdik összejöveteleiket – nem volt ez másként múlt szombaton sem. Fotók: Filep István

A soproni cukorbetegek igazi közösséget építenek, tanulnak egymástól

„Csendben teszem a dolgom”

| Szilágyi Andrea | Panoráma

Nagy Andrásné több mint húsz éve vezeti fáradhatatlanul Sopron egyetlen, cukorbetegeket összefogó egyesületét. Intézi a pályázatokat, szervezi a programokat, és mindenkinek segítő kezet nyújt, aki hozzá fordul. A csoport nyitott, így bárki csatlakozhat.

Nagy Andrásné Kati néni családjában mindig is jelen volt a karitatív munka. 36 évig titkárnőként dolgozott, így a vérében van a szervezés. Emellett remekül ért az emberekhez, és szorult belé egy nagy adag empátia is. Sokat jelent számára a Soproni Cukorbetegek Egyesületének vezetése, azt mondta, ez tartja fiatalon. – Amíg élek, addig csinálom – kezdte Kati néni. – Szépen csendben teszem a dolgomat, aminek úgy érzem, hogy meg is van az eredménye. Az emberek megbíznak bennem és követnek. Mindig azt mondják, hogy menjek előre, és ők jönnek utánam.

Harmincéves klub

A csoport tavaly ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját. Eleinte klubként üzemelt, Kati néni 2003-ban lett a vezető. 2005-ben átminősítették magukat egyesületté, így sokkal több a lehetőségük, hogy adományokat fogadjanak. Működésüket jelentősen segíti a soproni önkormányzat is pályázatokkal. – Fennmaradásunkhoz természetesen nagyban hozzájárulnak ezek az összegek – mondta az egyesület vezetője. – Legtöbbször csapatépítőket és kirándulásokat szervezünk belőle. Tavaly jártunk Hallstatban is, csodálatos élmény volt mindannyiunk számára. Emellett minden évben csatlakozunk az országos „Botra fel!” nevű nordic walking túrához, ezzel is bizonyítva, hogy a mozgás jótékony hatással van a cukorháztartásra.


Nagy Andrásné 2003 óta vezeti az egyesületet. 

„Csak annak tudok segíteni, aki adja a kezét”

Jelenleg körülbelül 50 tagot számlál a csoport, következő célkitűzésük, hogy a létszámukat növeljék. Kati néni szerint „bőven van még hely nálunk”, és szeretne még több embernek segíteni, hiszen sok cukorbeteg él Sopronban. Igazi közösséget építenek, így azt is szívesen látják, aki nem diabéteszes, csak szeretne egy csoport tagja lenni. – Csak annak tudok segíteni, aki adja a kezét, és elfogadja a segítséget és a szeretetet – folytatta. – Én magam is érintett vagyok, így hitelesebben tudok segíteni sorstársaimnak, mindig elmesélem a saját tapasztalataimat is. Tanulunk egymástól.

A Soproni Cukorbetegek Egyesület tagjai minden hónap harmadik szombatján gyűlnek össze a Pedagógusok Művelődési Házában. A rendezvényeken szakmai kiadványokkal és a cukorbetegségről szóló tájékoztatófüzetekkel is támogatják a tagok kezelését. Emellett remek az együttműködésük a Soproni Gyógyközponttal, ahonnan szintén tudnak segítséget kérni, ha szükségük van rá.

A diabéteszről: A cukorbetegség egy szénhidrát-anyagcserezavar, azon belül a glükóz feldolgozási zavara. Két fő fajtája van, a 2-es típusú diabétesz döntően életmódbeli tényezőkre vezethető vissza, az 1-es típusú (gyerekkoriként is emlegetett) általában autoimmun okok miatt alakul ki. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon több mint 1,1 millió felnőtt és több mint 5 ezer gyermek élt 2019-ben cukorbetegséggel. A diabétesz kialakulásának esélye az életkorral emelkedik.

Az idei év első összejövetelét szombaton tartotta a Soproni Cukorbetegek Egyesülete a Pedagógusok Soproni Művelődési Házában. Az eseményen dr. Farkas Ciprián köszöntötte a tagokat. A polgármester elmondta: egy olyan közösség ez, ahol az érintettek segíthetik egymást a mindennapokban, meg tudják beszélni, hogy a nehézségekre mi lehet a gyógymód, hitelesen, közvetlenül. A városvezető támogatásáról biztosította az egyesületet.

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

A fiatalok biztonságáért

A fiatalok biztonságáért

2024. 02. 14. | Czetin Zoltán

Ellopták a bankkártyaadatait, feltörték a profilját a közösségi oldalon, a nevében küldtek átverő e-maileket – hosszan lehetne folytatni a sort. Már m...