Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Neogótika a belvárosban

A templomok története, rejtett és látható kincseik

Neogótika a belvárosban

| Bertha Ágnes | Panoráma

Sopronban évszázadok óta békésen megfér egymás mellett több keresztény közösség és templom. Sorozatunkban bemutatjuk a város templomait, történetüket, érdekességeiket, rejtett vagy látható kincseiket, valamint terveiket.

A Szent Orsolya Rend nővérei 1747-ben telepedtek le Sopronban: a mai Orsolya téren építették fel első fazsindelyes templomukat, majd rendházukat. A kis kápolnát – amelynek a 18. század második felében Mária Terézia is vendége volt – hamar „kinőtte” a rend, és a belvárosban élők körében is nagyon népszerűvé vált, ezért az 1800-as évek közepén Széchenyi Emília grófnő gyűjtést szervezett új templom építésére. Az új templomot – amely romantikus–neogótikus stílusban Handler Nándor tervei szerint épült fel – 1864-ben szentelte fel Simor János győri püspök. A régi kápolna sem tűnt el nyom nélkül: a mai templomban őrzik sekrestyeszekrényét és az oltárképét is. Az új templom három oltárából a két oldalsót Szent József és a rendalapító Szent Angéla tiszteletére állították, a főoltárt pedig a névadó Szeplőtelen Fo­­gan­­tatásnak szentelték, rajta négy szent látható: Szent Ágoston, akinek reguláit az orsolyita rend követi, Szent Orsolya és két magyar szentünk: István és László. 1945. március 28-án bom­­ba­­találat érte a tem­­plomot: beszakadt a te­­tő, ledőlt a kereszt, a baldachinos előcsarnok megsemmisült. A belső restaurálás több mint két évet vett igénybe, a nővérek saját vagyonukat ál­­dozták fel a templom rendbetételére, s mire elkészült, 1948-ban feloszlatták a rendet… 

Kovács Gergő Vilmos templomigazgató

– Akkor 66 nővér élt a rendházban, ma sajnos már egy sem – mondta el Kovács Gergő Vil­­mos templomigazgató. – Az elő­­deimnek köszönhetem, hogy egy szépen karbantartott, felújított templomot vehettem át: a homlokzatot 2005-ben tatarozták, a bombatámadás utolsó hiányosságait, az üvegablakok pótlását 2014-ben fejezték be. A távolabbi jövőben tervezzük a templom bútorzatának helyreállítását.

A nagyméretű homlokzati non­­­­fi­­guratív mintázatú ablakot 2001-ben Reisner Ferenc atya re­konstruáltatta a régi felvételek alapján, a szentély és az oldalkápolna ablakai pedig Kaposi Gábor atya idejében készültek el, a templom titulusához kapcsolódva a há­­rom Mária dogma képekbe öntésével. A bal oldalkápolna ablakain a soproni orsolyita rendhez is kötődő IV. Károly – akinek ereklyéje megtalálható a templomban – és Zita királyné alakját ábrázolták, jobb oldalin pedig a nemrégiben szentté avatott és az ifjúsághoz közel álló II. János Pál pápa alakja látható.

Az orsolyiták Szeplőtelen Fogantatásnak szentelt templomában pár éve készültek el az új üvegablakok

Kovács Gergő Vilmos atya 1986-ban született Sopronban, a Berzsenyi-gimnáziumban érettségizett, majd rajz és hittanár szakon folytatott tanulmányokat a szombathelyi főiskolán. Elvégezte a győri teológiát, Pápai Lajos püspök 2014 júniusában szentelte fel áldozópapnak. 2014. augusztus 1-jétől segédlelkész volt a csornai Jézus Szíve-plébánián, majd 2015-től a Győri Székesegyházi Plébánián, 2016 augusztusától templomigazgató az orsolyita templomban, mellette a Szent István-templom kisegítő lelkésze.

Kapcsolódó cikkek

Néptáncosok a GYIK-ban

Néptáncosok a GYIK-ban

2024. 04. 24.

Összesen húsz műhelyből csaknem 300 fiatal érkezett a XXI. soproni regionális szóló néptáncvetélkedőre.