Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Bugoi Vivienne járja a világot
Bugoi Vivienne 10 éve táncosként és napjainkban Finnországban – munka közben motoros szánnal közlekedik.

„Amikor eljön a szezonja, a Mikulás segédjeként tevékenykedem”

Bugoi Vivienne járja a világot

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bugoi Vivienne – felhagyva a showtánccal – végül úgy döntött, megismerkedik a világ minél több vidékével.

Első beszélgetésünkkor Bugoi Vivienne a Dirty Dance Sopron Egyesület tagjaként közönségdíjas lett az Add elő magad! tehetségek fesztiválján, a 2013-as IDF világbajnokságon pedig szólistaként harmadik helyezést ért el (Szenvedélye a showtánc, Soproni Téma, 2013. szeptember 4.).

– Egy ideig még maradtam az egyesületnél, és a Dirty LED Light Crew-val meg is nyertük a Hungary’s Got Talentet – mesélte Vivienne. – Ezután két évig rendszeresen felléptünk főként Magyarországon, de külföldön is. A Handler-technikum díszítőfestő szakán érettségiztem, aztán kozmetikusnak tanultam. Három évig dolgoztam is a szakmában, de rájöttem, hogy nagyobb mozgástérre van szükségem, a pörgés jobban illik a személyiségemhez.

Vivienne tavaly nyáron Görögországban animátorkodott, aztán november végén Finnországba utazott túraszervezőnek. Idén nyáron egy hónapig Thaiföldön pihent, ahol a helyiek valósággal a tenyerükön hordozták. Néhány napja azonban ismét visszatért Finnországba.

– Ez az északi ország rendkívül hideg, de gyönyörű. Az emberek kedvesek, sok külföldi ismerősre tettem szert – folytatta Vivienne. – Megint fél évet töltök itt, hiszen ilyenkor van sötét és hó, így meg lehet megmutatni a vendégeknek a sarki fényeket. Munka közben motoros szánnal közlekedem, a szabadidőmben – ami nem sok van – pedig síelgetek és snowboardozom. Amikor eljön a szezonja, a Mikulás segédjeként tevékenykedem. Mivel egy jól összeszokott csapattal vagyok itt, társaságban sincs hiány.

Bugoi Vivienne ezután is szeretne világot látni, minél több országot és kultúrát közelebbről megismerni. Hogy hova vezet az útja? Az majd kiderül, abban viszont már most szinte biztos, hogy egy év múlva ismét visszamegy Finnországba

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

Segítenek a kortársaiknak

Segítenek a kortársaiknak

2024. 05. 01. | Madarász Réka

Papp-Garbóczi ­Víta időt és energiát nem kímélve összeállított egy társasjátékot, melyet egy paksi általános iskola hatodikosaival tesztelt. A fantázi...