A fiatal régiséggyűjtő
2024. 09. 25. | Madarász RékaMindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
A Roth-technikum csapata nyerte a bázisiskolai faipari szakmai versenyt. A megmérettetést hetedik alkalommal rendezte meg a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara.
A szakmai versenyre az ország minden részéről összesen 11 középiskola csapata érkezett Sopronba. A háromfős együttesek elméleti és gyakorlati szinten is összemérték tudásukat.
A csapatoknak az egyetem tanüzemében Proksza Lili harmadik évfolyamos formatervezés alapszakos hallgató által tervezett előadói pulpitust kellett elkészíteniük, amit meghatározott szempontok alapján szakértő zsűri bírált el. Ezután a pontszámokat az elméleti eredményekkel összeadva született meg a verseny végeredménye. Az első helyezett a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikuma lett, a soproni csapat tagjai Eszlinger Mátyás, Horváth Bendegúz és Süli Botond. Mint prof. dr. Magoss Endrétől, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar dékánjától megtudtuk, helyezéstől függetlenül a résztvevő csapatok tagjai, amennyiben szakirányú felsőfokú intézménybe jelentkeznek, felvételi eredményükhöz 80 plusz pontot kapnak.
A verseny hivatalos megnyitóján részt vett Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, prof. dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora, valamint dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is.
Mindent gyűjt, ami régi, főleg fémtárgyakat. Poór Mátyás még csak ötödikes a Deák Téri Általános Iskolában, de úgy tud beszélni becses szerzeményeiről...
2005 óta szeptember 30-án (Benedek Elek születésnapján) ünnepeljük hazánkban a magyar népmese napját. Az országos programsorozathoz Sopron idén is csa...