Gergő megtalálta az útját
2024. 04. 24. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Csoltói Gergely változatlanul rengeteget zen...
Nemrégiben ért véget az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten, ahol 3000 önkéntes segített eligazodni a résztvevőknek. Közöttük volt a Szent Orsolya Gimnázium két végzőse, Horváth Dária és Magyar Veronika is.
– A jelentkezésünk nem spontán ötlet volt, már tavaly regisztráltunk az adatbázisba – mesélte Horváth Dária. – Utoljára 1938-ban volt Magyarországon eucharisztikus kongresszus, és valószínűleg életünkben már nem lesz újra lehetőségünk részt venni egy ilyen rendezvényen. Célunk a lelki feltöltődés mellett az volt, hogy értékes embereket ismerjünk meg. Mindkettő teljesült.
Dária és Veronika több mint egy hetet töltöttek a fővárosban, ahol a Hungexpo action teamjében dolgoztak minden nap fél 7-től 18 óráig, Veronika regisztrátorként, Dária pedig a VIP vendégek mellett tevékenykedett. A rendezvény szinte minden fontos helyszínén és rendezvényén részt vehettek. Szállásuk az ELTE egyik kollégiumában volt. – Önkénteskedtünk a Hungexpo mellett a Szent István-bazilikánál, jártunk a Margitszigeten, a Nemzeti Múzeumban, a Forrásponton, a Papp László sportarénában, végighallgattunk több megrendítő és elgondolkoztató tanúságtételt, részesei lehettünk a körmenetnek és természetesen a pápai szentmisének is – emelte ki Veronika.
A lelki megerősödés és feltöltődés mellett a lányok hangsúlyozták, hogy nagyon jó közösségben lehettek, és életre szóló élményekkel gazdagodtak, Dária például a VIP-részlegen: – Talán a legemlékezetesebb találkozásom egy Habsburg–Lotharingiai herceggel történt (aki kezet csókolt).
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Csoltói Gergely változatlanul rengeteget zen...
Papp-Garbóczi Víta időt és energiát nem kímélve összeállított egy társasjátékot, melyet egy paksi általános iskola hatodikosaival tesztelt. A fantázi...