Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Meglelni az álomhivatást
– A pályaválasztási kártyacsomagot remekül tudják használni a tanárok osztályfőnöki órán, osztálykiránduláson vagy táborban, a nyitottabb szülőknek szórakoztató közös program lehet a gyermekükkel – mondta lapunknak dr. Antalfi Eszter. Fotó: Filep István

A kártyacsomag 50 praktikus pályaválasztási gyakorlatot tartalmaz

Meglelni az álomhivatást

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

Pályaválasztási kártyacsomagot állított össze dr. Antalfi Eszter. A hasznos eszköz segít a diákoknak eldönteni, milyen egyetemet, foglalkozást érdemes választaniuk.

A Proof of Concept program keretén belül írt ki a Soproni Egyetem pályázatot kész termék előállítására olyan hallgatóknak, akik ötlettel esetleg már rendelkeznek, viszont az anyagi forrás még hiányzik ennek a gyakorlati megvalósításához.

– Négy paklival pályáztam, ám az egyetem úgy döntött, hogy a pályázati összeget öt hallgató között osztja szét, így végül egy kártyacsomag megvalósítására kaptam lehetőséget – mesélte Eszter, aki a Benedek Elek Pedagógiai Kar másoddiplomás, mérnöktanár szakos hallgatójaként pályázott. – Az alapötlet onnan származott, hogy az interneten rengeteg pályaorientációs teszt lelhető fel, viszont ezek a megfelelő irány eldöntését segítik csak. A kártyacsomagom „A jövő izgalmas” nevet kapta. 50 darab praktikus, egyszerűen használható pályaválasztási gyakorlatot kínál a munkamód, a munkastílus, az érdeklődési terület, a munkaérték és az egyéni kompetenciák felderítéséhez. Segítségével a fiatalok megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb szakot, foglalkozást, hivatást.

Eszter szerint azért is fontos, hogy már a középiskolások is tisztában legyenek az alapvető készségeikkel és az azoknak megfelelő munkakörökkel, mert a hivatalos adatok szerint az egyetemisták negyven százaléka az első év után vált, ugyanis rájön, hogy mégsem ez az ő útja. Sőt, sok felnőtt sem a megfelelő helyen van.

Kinek ajánlott a kártyacsomag?

– Remekül tudják használni a tanárok osztályfőnöki órán, osztálykiránduláson vagy táborban, a nyitottabb szülőknek szórakoztató közös program lehet a gyermekükkel, ha együtt válaszolják meg a kérdéseket, de segítségükkel a diákok önállóan is felfedezhetik a képességeiket, vágyaikat – tette hozzá Eszter. – A kártyacsomagot egyébként a Soproni Széchenyi István Gimnáziumban a tavalyi tanévben tesztelték is az egyik kilencedikes osztályban, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam.

A kártyacsomag bemutatója október 3-án, kedden lesz a városi könyvtárban az országos könyvtári napok keretein belül. A kártya hamarosan elérhető lesz a könyvesboltokban is.

Kapcsolódó cikkek

A művészetek vonzásában

A művészetek vonzásában

2024. 02. 21. | Madarász Réka

Tóth Annaliza volt az, akinek a rajzával karácsonykor az önkormányzat köszöntötte a soproniakat. A Petőfi-iskola 7. mb osztályosa rendkívül sokoldalú,...

Luca más, mint a többiek

Luca más, mint a többiek

2024. 02. 21. | Madarász Réka

Az éneklés Vágány ­Luca Sára életének része gyermekkora óta, ugyanis megnyugtatja és kikapcsolja. Az orsolyás lány több színházi darabban is szerepelt...