A rajzszakkör, ahol jó alkotni…
2025. 04. 16. | Madarász RékaA Lackner Kristóf Általános Iskola rajzterme valódi mesebirodalom: a fal minden zugát festmények díszítik, melyek szorgos kezek munkáját dicsérik. A r...
A modern kor igényeihez alkalmazkodva internetes programozó szakkört indítottak a Berzsenyi-gimnáziumban. Az oktatási tevékenység virtuális tantermekben zajlik, a tanár és a diákok ezen a felületen tartják a kapcsolatot.
Sok iskola panaszkodik arra, hogy a diákoknak a rengeteg tanóra és azon kívüli elfoglaltság miatt kevés idejük marad. A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégiumban éppen ezért határoztak úgy, hogy a tehetséggondozást interneten keresztül valósítják meg. A Programozás elnevezésű szakkör két évvel ezelőtt indult 12 tanulóval, akik közül 6-an fejezték be az első évet. Ők már „haladó” kurzusra járnak, az újabb első évfolyamra pedig idén már 19-en iratkoztak be.
– A szülők egy része – különösen az alsóbb évfolyamosok esetében – nem örülne, ha a gyermekük facebookozna, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy virtuális tantermeket hozunk létre – osztotta meg velünk tapasztalatait Szabó Bakos Gábor igazgatóhelyettes, a szakkör ötletgazdája. – Ezek az oktatási tartalommal megtöltött felületek zártak, sok tanárunk használja őket a tantárgyaihoz kapcsolódóan is. Nagy előnyük, hogy akár a szülők számára is hozzáférhetőek.
A szakkör vezetője hetente összeállít egy tananyagot, melynek végén feladatok, illetve tesztek szerepelnek. A diák csak akkor tudja megoldani ezeket, ha megértette az anyagot. Ha valahol elakad, bármikor segítséget kérhet a tanártól. A feladatokat, elkészített programokat pontozzák, és a tanuló megnézheti, hogy a pontszámai alapján hányadik helyen áll az online rangsorban. Ha valaki lemarad, plusz feladatok vállalásával visszakapaszkodhat.
– Manapság rengeteg informatikusra lenne szükség, ugyanakkor a gyerekek nem tudják, tulajdonképpen mivel is foglalkozik egy informatikus, illetve mit jelent egy program megírása – zárta Szabó Bakos Gábor. – A szakkör lehetőséget nyújt arra, hogy kipróbálják magukat, így megkönnyíti a pályaválasztást. Ha valaki úgy látja, neki nem ez az útja, bármikor abbahagyhatja.
A Lackner Kristóf Általános Iskola rajzterme valódi mesebirodalom: a fal minden zugát festmények díszítik, melyek szorgos kezek munkáját dicsérik. A r...
A Szép magyar beszéd verseny megyei fordulójából második helyezettként jutott a döntőbe Szedenics Dominik, aki egyben a Soproni Széchenyi István Gimná...