Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Szerelme a zongora
Tauber Ármin fellépett Szurokné Strassner Klára kiállításának megnyitóján. Fotó: Filep István

Tauber Ármin több versenyen is szép eredményt ért el

Szerelme a zongora

| Madarász Réka | Soproni fiatalok

A IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen 2. korcsoportban kiemelt arany minősítést és Zongoramesék csillaga díjat vehetett át Tauber Ármin. A 8 éves, hunyadis fiúnak nem ez az első elismerése.

Tauber Ármin még csak első osztályos zongorából, tavaly járt előképző osztályba. A sok-sok gyakorlás viszont már korán meghozta az eredményét: több versenyről is szép eredményekkel tért haza. Legutóbb a IV. Mosonmagyaróvári Regionális Zeneiskolai Kamarazene és Zongora Négykezes Találkozón nyert kiemelt arany fokozatot, előtte pedig a IV. Zongoramesék Nemzetközi Zongoraversenyen ismerték el zenei tehetségét.

– Tavaly Kópházán kezdtem az iskolát, és az igazgatónő irodájában láttam meg egy zongorát. Akkor döntöttem el, hogy ezen a hangszeren fogok játszani – mesélte. – Idén jöttem át a Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskolába, ahol most harmadik osztályba járok.

Ármin jó tanuló. Nagyon szereti az állatokat, gyakran megy át a nagymamájához, aki ugyanabban az utcában lakik Kópházán, mint ők, és szívesen játszik a mama kutyusával. A kisfiú még nem döntötte el, hogy orvos, buszvezető vagy zongoraművész lesz-e, de erre még bőven van ideje.

A Hunyadi AMI másik tanulója, Komán Szabolcs a 3. korcsoportban szerzett arany minősítést a nemzetközi zongoraversenyen, őt már bemutattuk újságunkban (Mindene a zongora, Soproni Téma, 2023. 05. 17.). Tanáruk, Horváthné Török Adél felkészítő tanári különdíjban részesült. A megmérettetést online formában hirdették meg, a felvételeket pedig a Liszt-központ Munkácsy termében készítették. A két fiút utoljára Szurokné Strassner Klára Színes világom című kiállításának megnyitóján láthattuk–hallhattuk játszani. 

Tekintse meg kvízünket!

Kapcsolódó cikkek

A fotózás hobbi maradt

A fotózás hobbi maradt

2024. 09. 18. | Madarász Réka

Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Pellinger Zsófia még kilencedikes széchenyis...

Rajzzal fejezi ki önmagát

Rajzzal fejezi ki önmagát

2024. 09. 18. | Madarász Réka

Előbb tudott rajzolni, mint beszélni Józsa Ambrus Dávid, aki a nyolcadik osztály befejezése után gimnáziumba, majd képzőművészeti pályára készül. A hu...