Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
Reál és latinversenyeken remekel
Bár irányítónak tartja magát, Gombás Iván (középen) vallja, legalább annyira kell csapatjátékosnak is lennie a jó munkához.

Gombás Iván jövőre a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanul tovább

Reál és latinversenyeken remekel

| Bertha Ágnes | Soproni fiatalok

Latin-, matekverseny, fizikatúra, diákolimpia – a 8. osztályos Gombás Iván sokrétű tehetség, mindegyiken sikeresen teljesített, emellett lelkes szervező, közösségkovácsoló.

– A szívem csücske a latin – mesélte mosolyogva Gombás Iván, a Szent Orsolya Gimnázium 8.ag osztályosa versenyeredményeit számba véve. – Öt–hatodikban latin örökséget tanultunk, 7–8.-ban pedig latin nyelvet heti egy órában. Nagyon érdekelt a nyelv is, hasznosnak találtam az eddig tanult angol, német mellett, és sajnáltam volna, ha feltáratlan marad, ezért Kincse-Leveli Kitti tanárnő a tavalyi karantén alatt latin szakkört indított.

Iván lelkesedése a latin iránt olyan töretlen volt, hogy tanárnője indíttatására jelentkezett a Horváth István Károly latinversenyre, ahol a 7–9. évfolyamosok között az országos 12. helyet szerezte meg. Iván azonban reálgondolkodásúnak tartja magát, ezt bizonyítják a matematikaversenyeken elért eredményei: a Zrínyi-versenyen megyei nyolcadik, a Kengurun megyei harmadik, a Dugonics András versenyen pedig országos hatodik helyig jutott. Ősszel indult háromfős csapatával a fizikatúrán, ahol második helyezettek lettek. Mindezek mellett a diákolimpia megyei fordulóján távolugrásban a hetedik helyet szerezte meg. Legutóbb osztályával egy nemzeti parkos kirándulást nyertek a fenntarthatósági témahétre összeállított tanulmánykötetükkel.

– Irányító vagy csapatjátékos? Egyértelműen az első – nevetett Iván –, bár azt gondolom, úgy működik megfelelően egy projekt, ha az irányító is csapatjátékos. Általában én fogom össze az osztályban a feladatokat, de legtöbbször csak azért, mert rám marad a szervezés…

Iván jövőre a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban tanul tovább. – Szeretem az iskolámat, mégis úgy éreztem, váltani szeretnék, új kihívásokra vágyom – zárta Iván. – Utánanéztem a bencés gimnáziumnak, és örültem, hogy három nyelvet is tudnék tanulni – köztük a latint –, és vonz a kollégiumi lét is. Jelenlegi terveim alapján informatikusnak készülök, lehetőleg külföldön szeretnék egyetemre járni.

Ennyi elfoglaltság és szervezés után Iván is igényli a kikapcsolódást: öt éve fagottozik, imád sportolni, atletizál, és mint mondja, a sportközössége egyben egy összetartó baráti társaság is, amely mindig feltölti. 

Kapcsolódó cikkek

Szakmája legjobbja

Szakmája legjobbja

2022. 06. 22. | Madarász Réka

Első helyezést ért el a Szakma Sztár versenyen eladó kategóriában Mikó Noémi. A vendéglátó iskola 11. osztályos tanulója ezzel a győzelemmel tetézte k...