A népi dallamok bűvöletében
2025. 02. 05. | Madarász RékaA népzene iránti rajongását édesanyjától örökölte Kerkeni Emma Saida. A tizedikes berzsenyis lány citera mellett zongorán is elkezdett játszani. Fogor...
Sorozatunkban olyan fiatalokról írunk, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Korláth Zoltán annak idején azzal hívta fel magára a figyelmünket, hogy megnyerte a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV).
2013-as beszélgetésünk idején Korláth Zoltán – végzett faipari technikusként – éppen munkát keresett, és foglalkoztatta a gondolat, hogy akár Ausztriában is elhelyezkedhetne (Éjjeliszekrényével győzött, Soproni Téma, 2013. június 12.).
Saját céget alapítottak
– Kipróbáltam magam több munkahelyen Sopronban és a határon túl is, de valahogy egyiknél sem találtam a helyemet – mesélte. – Végül két évvel ezelőtt édesapámmal, aki szintén asztalos, és 28 év után tért haza Bécsből, saját céget alapítottunk Kópházán, apukámék udvarán. Mindent készítünk, ami fából van: a lépcsőtől a korlátig. Büszke vagyok rá, hogy a vállalkozás jól megy, eddig Nagylózson túl még nem vállaltunk munkát.
A munka mellett zenél
Zolinak nincs egy perce sem unatkozni: amikor éppen nem fával dolgozik, leendő családi házukat újítja fel, ahova várhatóan egy év múlva költözhetnek be. Közben zenél egy bécsi zenekarban, a Kópházi Tamburásoknak pedig a vezetője.
13 hónaposan vésővel
– A feleségemért egészen Zágrábig mentem, ő ugyanis horvát, ami nem nagy újdonság Kópházán – tette hozzá. – Már van egy tizenhárom hónapos kisfiúnk is, aki már most játszik a vésővel és a kalapáccsal úgy, hogy még járni is alig tud. Nagyon szeretjük a falusi nyugalmat, hiszen nagy biztonságot ad, hogy a picit bármikor kiengedhetjük az utcára játszani anélkül, hogy félnünk kellene egy esetleges balesettől.
A jövőbeli terveit illetően Zoli elmondta, az biztos, hogy gyermeket még szeretnének, a házat is jó lenne mihamarabb befejezni, a közösségi oldalakra pedig minél több kész asztalosmunkát feltölteni.
A népzene iránti rajongását édesanyjától örökölte Kerkeni Emma Saida. A tizedikes berzsenyis lány citera mellett zongorán is elkezdett játszani. Fogor...
Heinrichs Ármin Bálint német Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat érdemelt ki többek között kiváló tanulmányi eredményével. A 11.C osztályos berzsenyis...