Adrián éli a táncos álmait
2025. 03. 05. | Madarász RékaSorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
Évek óta szép hagyomány városunkban, hogy a felsőoktatásban tanuló tehetséges fiatalokat támogatja az önkormányzat. A Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíj öt nyertese közül az egyik Folyi Bence, aki először érdemelte ki az elismerést.
Folyi Bence sokáig jogásznak készült, aztán az utolsó pillanatban meggondolta magát, és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művészettörténész szakára jelentkezett. A hároméves alapképzést már befejezte, most elsőéves a mesterszakon.
– 10 éves koromtól gitároztam, ráadásul egy ideig egészen komolyan, sokáig zenész szerettem volna lenni, aztán jött a jog – részletezte. – Mindig is érdekelt a művészettörténet, de bennem volt a félelem, hogy a művészettörténész társadalmilag nem túl elismert szakma, és megélni sem lehet belőle. Egyfajta lázadás volt tőlem, hogy az anyagi biztonságról és a karrierről lemondva úgy döntöttem, inkább azzal foglalkozom, amit szeretek.
Pécs nagy váltás volt Sopron után, de Bence könnyen megszerette a várost, ahol rengeteg hasonló értékrendű emberrel találkozott, és az érdeklődési körének megfelelő programokon vehetett részt. Viszont azt is hamar megtapasztalta, hogy a vidéki városok milyen nagy hátrányban vannak a fővároshoz képest.
– A mesterszakon már nincs annyi kötelező feladat, hiszen az alaptudást megszereztük – folytatta. – Ami miatt többek között igazán megéri hallgatónak lenni, az az, hogy az egyetem lehetőséget biztosít arra, hogy konferenciákon vegyünk részt. Gyakran járunk Szerbiába és Erdélybe, Kolozsváron éppen a karnevál idején voltunk.
Bence behatóbban az ókeresztény művészetekkel foglalkozott, a ravennai keresztelőkápolnán keresztül azt vizsgálta, hogy hogyan, milyen csatornákon és miért tud tovább élni az antik világ a kereszténységben. Mivel kritikákat is szívesen ír, az utóbbi időben a figyelme a kortárs alkotók felé fordult.
A Széchenyi-ösztöndíj is hozzájárult ahhoz, hogy a kollégiumi évek után végre albérletbe költözhetett. Hogy mik a jövőbeli tervei? A mesterképzés után biztos, hogy doktori iskolába jelentkezik. Az még kérdéses, hogy Budapesten vagy külföldön folytatja-e a tanulmányait.
Sorozatunkban olyan fiatalok életét követjük nyomon, akiket 10 évvel ezelőtt már bemutattunk újságunkban. Bognár Adrián időközben elvégezte a táncművé...
Botsáskák, csigák, fürj, csincsilla, teknősbéka – hogy csak néhányat említsek Zsirai Zsolt István gyűjteményének darabjai közül. Zsolt gyűjtőszenvedél...