Az NB III-ból kiesés nem okozott „földrengést” a postásoknál: a játékosok közül Tischler Gábor Peremartonba távozott, Kovács István pedig abbahagyta a focit. Simon Péter viszont leszerelt és visszatért a H. Katona SE-ből.

A játéktudás és a rutin is mellettük szólt, így nagy reményekkel vágott neki a Postás a pontvadászatnak a megyei bajnokságban. Ehhez képest óriási meglepetésre az SVSE „rommá verte” őket a nyitányon (5–1), bár közvetlenül utána az egyik nagy rivális, a Koroncó ellen javítottak (4–1). A csapat rajtja ugyan gyengére sikerült, három forduló után két ponttal a 13. helyen állt, innen azonban ugrásszerű javulás következett, és a további huszonhét fordulóban mindössze egy vereséget szenvedett.

A kezdeti botladozás után a vártnak megfelelően az őszi idény végén már listavezető volt. A folytatásban is minden jól alakult, már hosszú hetekkel a bajnokság befejezése előtt eldőlt, hogy a Soproni Postás kapja az aranyérmet. Játéktudásukkal, fizikai erőnlétükkel és eredményeikkel is kiemelkedtek a mezőnyből. Nagy fölénnyel előzték meg az ezüstérmes Hegyeshalom együttesét.

Gönyűn egy emlékezetes 5–1-es sikerrel tették teljessé a bajnoki címüket. A meccs előtti kedves ünnepségen a hazai klub vezetősége hangosbeszélőn üdvözölte a soproni bajnokcsapatot, a gönyűi játékosok pedig virággal köszöntötték ellenfelüket. A Postás bajnokhoz méltóan magához ragadta a kezdeményezést, és egymás után vezette szebbnél szebb támadásait. A nagyszerűen játszó csapat végül Plavecz vezérletével 5–1-re győzött.

A Postás a mezőny egyetlen, hazai pályán veretlen együttese volt. A pontok kétharmadát idegenben is megszerezte, és majdnem kétszer annyi gólt lőtt, mint amennyit kapott. Semmi sem veszélyeztette az első helyét.

Aranyérmesként újra visszajutott az NB III-ba, igaz, akkor csak egy esztendőre.

Tekintse meg kvízünket!