Folytatódik a küzdelem
2024. 05. 01. | MunkatársunktólPapp Klaudia, a Sopron Basket irányítója szerint komoly esélye van a csapatnak arra, hogy bronzérmesként fejezze be az idei bajnokságot. Ehhez azonba...
Balogh Botond néhány évvel ezelőtt még az SC Sopron gyerekcsapatában focizott, most pedig hetente négyszer az olasz első osztályban szereplő Párma felnőttcsapatával edz. A középső védő a korosztályos válogatott alapembere is.
Ígéretes focistatehetség indult útnak Sopronból: Balogh Botond mielőtt tizenhárom évesen elkerült volna a budapesti MTK-hoz, Sopronban „bontogatta szárnyait”. A tizenhét éves labdarúgó Olaszországból egy délutáni edzése után nyilatkozott lapunknak.
– Sajnos, nem úgy sikerült a szereplésünk a brazíliai U17-es világbajnokságon, mint ahogy azt elterveztük – mondta a csapat középső védője. – A csoportból nem jutottunk tovább, de azt is figyelembe kell venni, hogy a válogatott kijutott erre a világversenyre. De nem adjuk fel! Egy korosztályt feljebb lépve hamarosan elkezdjük a felkészülést az Európa-bajnokság selejtezőire.
Balogh Botond jelenleg hetente négyszer az olasz élvonalban szereplő Párma felnőttcsapatával edz. Nagy siker lenne számára, ha ebben az évben bekerülne a keretbe, az pedig a csúcsot jelentené, ha be is bemutatkozhatna a Serie A-ban.
– A nyár elején több megkeresést is kaptam Franciaországból, Angliából, de én a Pármát választottam, mert itt éreztem, hogy bíznak bennem – tette hozzá. – Ezt pedig kemény munkával igyekszem megszolgálni. Intenzíven tanulom az olaszt, de a középiskolát is folytatom: odahaza, Magyarországon vagyok magántanuló.
Botond egy igazi labdarúgó, labdarúgást szerető családba született. Édesapját, Balogh Zoltánt annak idején a Matáv FC leszerződtette volna, de ő szerényen inkább a megyei osztályokat választotta. Itt pedig többszörös gólkirály volt. Megtörtént, hogy az egyik szezonban kétszer annyi gólt rúgott, mint a második helyezett.
Botond feladata középhátvédként ennek pont az ellentettje: meg kell akadályoznia, hogy a csatárok találatokat szerezzenek.
Papp Klaudia, a Sopron Basket irányítója szerint komoly esélye van a csapatnak arra, hogy bronzérmesként fejezze be az idei bajnokságot. Ehhez azonba...
A magyar női labdarúgó-válogatott tizenöt évvel ezelőtt ősszel Sopronban rendezte be főhadiszállását. Legjobbjaink négy mérkőzést vívtak a városi stad...