Soproni Téma

Ingyenes közösségi hetilap  
A sokszínű Tolvai Reni

Az énekes nemzetközi zenei színtéren is bemutatkozna

A sokszínű Tolvai Reni

| Kóczán Bálint | Sztárok

Bár kiesett A Dal című versenyből Tolvai Reni, ettől függetlenül vitathatatlan, hogy Crack My Code című dalában új oldalát mutatja meg a csinos énekesnő.

Az utóbbi napokban Tolvai Renitől és új dalától volt hangos a sajtó. Egyes hírek szerint, miután kiesett A Dal című versenyből, viharosan távozott a stúdióból az énekesnő. Ezt azóta Reni cáfolta és bocsánatot is kért az illetékesektől.


A csinos előadó nem most kezdte a szakmát, így nem meglepő, hogy nemzetközi színtéren is szeretné megmutatni magát. Karrierjét nyolc éve követhetjük nyomon, mióta 2010-ben a Megasztár nyerteseként Az év hangja lett. Már az ezt követő évben jelentkezett a Hagylak menni című slágerével, amellyel óriási sikereket ért el, és még nagyobb ismertségre tett szert. A mindig gyönyörű és vagány Tolvai Reni most egy igazán modern, lendületes dallal jelentkezett.
– Nagyon tetszett elsőre a Crack My Code vidám, pozitív hangulata. A dal arról szól, hogy mennyire fantasztikus találni egy olyan párt, társat, aki megért minket, igazán ismer és tökéletesen bánik velünk. Aki megfejti a lelkünkhöz vezető út kódját! – mesélte Tolvai Reni még a verseny előtt.


A szám zenéjét Johnny K. Palmer és Bella Máté szerezte, angol szövegét szintén Johnny K. Palmer írta, hangszereléséért pedig Závodi Marci felel. Everest címmel elkészült a szerzemény magyar változata is, amelynek szövegét Molnár Tamás (Jetlag, ex-AFC) jegyzi.


Bár a szexi énekesnő produkciója bár megosztotta a zsűrit és a közönséget is, de kijelenthető, hogy egy izgalmas alkotás született meg. A dalhoz pedig elkészült egy igazán dögös videoklip, amelyben Tolvai Reni megmutatja sokszínűségét és extravagáns stílusait.

Kapcsolódó cikkek