– Különösebb hagyománya nem volt a családunkban a sportnak, hisz amikor születtem, éppen elkezdődött a második világháború – mesélte Gyurátz László. – Bükön éltünk, ahol abban az időben volt egy focicsapat, olyannyira nem is rossz, hogy egy alkalommal megvertük a Soproni Pamutot 4:1-re. Ezt követően csábítottak el engem Sopronba.

Gyurátz László, a Soproni Textiles egykori kiváló játékosa alig múlt harmincéves, amikor abbahagyta az aktív labdarúgást, és elkezdődött sikeres edzői pályafutása.

– Kiváló edzőimnek köszönhetek mindent, amit ebben a csodálatos sportágban játékosként és trénerként elértem – folytatta Gyurátz László. – Hogy csak néhány nevet említsek azok közülük, akiktől sokat tanultam: a „magyar ágyúnak” is becézett, világbajnoki ezüstérmes Kohut Vilmostól a lövéstechnikát, Pados Zoltántól a finomságot, a berlini olimpikon Kőmíves Csiri bától a keménységet, a rámenősséget, Kertész Imrétől pedig a csapatszellem megteremtését. Mindennek nagy hasznát vettem a több mint két évtizedes edzői munkám során is. Szívmelengető érzés volt, hogy a születésnapomon több mint száz gratuláló levelet kaptam a volt játékostársaktól és az egykori tanítványoktól.

– Apunál nem volt pardon, gyerekkorunktól kezdve „kötelező tantárgy” volt a családban a sport – kapcsolódott a beszélgetésbe Gyurátz Edit, a Széchy Tamás Sportiskola úszóedzője. – Először tornáztam, majd kosárlabdázni kezdtem, de ez valahogy nem jött be, így amikor 1977-ben megnyílt a soproni fedett uszoda, kapva kaptam az alkalmon, és Hauer Péter – aki ma edző kollégám – keze alatt elkezdtem versenyszerűen úszni. A nagy elődök, Vécsei Vili bácsiék után mi voltunk az első fecskék Sopron újabb kori úszósportjában, kiemelkedően nagy eredményt nem értünk el, bár én szerepeltem országos bajnokságon is. Csakúgy, mint apunak, nekem is az edzői munka jelenti az igazi örömet, a sikerélményt is rendre a tanítványaimtól kapom, akik között vidékválogatottak és többszörös korosztályos országos bajnokok voltak és vannak ma is.

– Szeretet – szigor – következetesség, ez volt az edzői hitvallásom, és úgy látom, Edit is e szerint tevékenykedik – tette hozzá Gyurátz László. – Mert ha nem eszközként tekintesz a sikerhez vezető úton a tanítványokra, hanem társként, akkor szeretni is fognak.