Höller Lajos az egykori Szent Mihály Római Katolikus Népiskolában, a Pflaszterben tanult meg írni-olvasni, majd a Halász utcai Állami Polgári Fiúiskolában folytatta tanulmányait. Édesapja nyomdokába lépve szövőmesternek tanult. Vécsei Vilmos és Rábai József tanítványaként a Soproni Úszó Egyesület kiváló mellúszójaként is jegyezték. 1956 novemberében feleségével és kislányával együtt előbb Ausztriába, majd onnan Svájcba ment. Német nyelvtudásának köszönhetően hamar állást kapott. Előbb szövőmesterként dolgozott, majd felsőfokú közgazdasági diplomát szerzett, melynek köszönhetően egy svájci nagyvállalat gazdasági igazgatója lett. Nyugdíjasként Zürich közelében él, de Sopronban is van lakása.
– Apai felmenőim tősgyökeres soproniak, több évszázados múltra tekint vissza a családtörténetünk – kezdte Höller Lajos. – Sopron legendás főlevéltárosának, Házi Jenőnek a Soproni polgárcsaládok 1535–1848 című munkájában szerepel az a Höller Márk szépapám, aki 1638-ban tette le a soproni polgáresküt. Felmenőim között az egyszerű parasztemberek éppúgy megtalálhatóak, mint kézművesek, gazdapolgárok, de volt közöttük olyan is, aki a városi gárdistáknál szolgált, György ükapám pedig a szabadságharc évében, 1848-ban választott tagja volt a városi közgyűlésnek.
– Höller Károly nagyapámék a Fapiac utcában laktak, kisgyerekként én voltam az egyik kedvenc unoka – folytatta Höller Lajos. – Kari nagyapa, ha tehette, mindig kivitt magával a szőlőbe, szüretkor pedig a Rózsa utcai ősi ház pincéjében segédkeztem neki. A Soproni Hírlap 1930. augusztus 5-i számában találtam egy hirdetést: „Jó, új vörösbort mérnek literenkint 80 fillérért Höller Károlynál, Fapiac 9”. Sajnos a nagymamát, Pfandler Hermint én már nem ismertem, ő viszonylag fiatalon hunyt el.
– Édesapám a soproni Szent Asztrik Katolikus Gimnáziumban érettségizett, majd szövőmesternek tanult, ami akkoriban rendkívül nagyra becsült hivatás volt – mesélte a 90. születésnapját a közelmúltban ünneplő Höller Lajos. – „A gépterem lelke a jó szövőmester, aki ha nem elsőrangú, a gépek amerikáznak” – tartotta egy korabeli mondás. (Amerikázik: tétlenkedik, nem dolgozik, lazsál – a szerk.) A Soproni Pamutipari Rt. gyárában dolgozott, a második világháború alatt pedig a soproni húselosztónak volt a vezetője, majd nyugdíjazásáig a sopronkőhidai börtön szövőüzemében volt vezető beosztásban. Édesanyám családja, a szerteágazó Brambach família is tősgyökeres soproni volt, másokkal együtt 1946-ban Tófor nagybátyám is fölkerült a kitelepítendők listájára, el is indult vele a szerelvény Németország felé, de ő Bécsből hazaszökött szülővárosába. Közel hetven éve Svájcban élek, de mindig is soproninak vallottam magam, csakúgy, mint felmenőim, akik a sok-sok viszontagság ellenére megőrizték magyarságukat.
Családi háttér: 1933-ban született Sopronban. Édesapja szövőmester volt, édesanyja is szövőnőként dolgozott, emellett nevelte a négy gyereket. Felesége, Szatmári Edit végzettségét tekintve ápolónő volt. Edit lányuk sikeres üzletember, vagyonkezeléssel foglalkozik.
