Dr. Sydorkó György okleveles faipari mérnök, mérnöktanár, aki édesapja révén a magyar mellett lengyel állampolgár is. Mint mondja, sajnos az „apanyelvet” nem beszéli. – Apai felmenőim az egyik legrégebbi és talán legszebb lengyel városban, az egy időben Magyarország kapujaként is emlegetett Przemyśl városában éltek – kezdte Sydorkó György.
– Édesapám lengyel katonaként került Magyarországra, miután a német csapatok 1939-ben lerohanták Lengyelországot, mint annyian mások honfitársai közül, ő is itt talált menedéket. Apai felmenőimről meglehetősen keveset, vagy szinte semmit sem tudok, ugyanis édesapám nem mesélt róluk, amit nagyon sajnálok. Przemyślt a második világháborúban szörnyű megpróbáltatások érték: a várost a San folyó mentén kettéosztották, egyik részét a németek, másik részét pedig a szovjet
csapatok szállták meg. Ha egyáltalán túlélték a borzalmakat, a családok még a városon belül sem tudtak egymással kapcsolatba lépni.
– Édesapám először a nagycenki gyűjtőtáborba került, majd idővel engedélyt kaptak arra, hogy uradalmakba, magángazdaságokban dolgozhassanak – folytatta dr. Sydorkó György. – Apám előbb a környéken, majd Vashosszúfaluban, az Erdődy-uradalomban kapott munkát. Szüleim itt, ebben a kemenesaljai kis faluban ismerkedtek meg egymással. Nagyapám, Szuper György egy olyan hagyományos népi mesterséget űzött, melynek eszközeit ma már csak skanzenekben, tájházakban mutogatják, ő ugyanis takács, vagyis vászonkészítő szövőmester volt. Gyerekkoromban sokszor töltöttem náluk a nyarakat, akkor még megvolt a szövőszéke, így egyszer-egyszer még én is segédkeztem a fonalfelvetésben. Édesapám később a SOTEX-ba ment dolgozni, így került a családunk Sopronba, ahol először a gyár mögött laktunk, az úgynevezett „kolonéban”, majd nem sokkal az én születésem előtt költöztek Bánfalvára. A háború után a SOTEX-nek hosszú ideig orosz igazgatója volt, apám a tolmácsa és egyúttal a gépkocsivezetője is volt.
Dr. Sydorkó György a faipari mérnöki diploma megszerzését követően előbb a Soproni Faipari Vállalatnál műszaki fejlesztőként dolgozott, majd kisebb-nagyobb kitérőket követően a siketek faipari tanintézetében lett oktató. Több szakkönyvet is írt és lektorált, a szakképzés módszertanából védte meg doktori disszertációját, majd mint országos összefogó vezető szaktanácsadó ment nyugdíjba. – Soproninak, ezen belül is bánfalvinak vallom magam, ahol az egykori pálos–karmelita templomban lévő Fekete Madonna mindig emlékeztet lengyel gyökereimre is.
Családi háttér: 1945-ben született Sopronban. Édesapja eredeti szakmája géplakatos volt, édesanyja a háztartást vezette és nevelte a hat gyereket. Felesége pedagógus, a Fenyő téri iskolában tanított. György fiuk faipari mérnök, egyéni vállalkozó, Mariann lányuk pedig pedagógus Bécsújhelyen.
