Dr. Alpárné Kossányi Márta az általános iskolát Csepregen végezte. Édesapja emigrálása miatt nem vették föl középiskolába, ezért a Soproni Fényképész Szövetkezetben tanult szakmát, majd néhány évig fotósként a Széchenyi téri műteremben dolgozott. Kiváló sportolóként is letette névjegyét, a Soproni Postás és az SVSE kosárlabdacsapatának egyik meghatározó játékosa volt, majd a teniszpályán kamatoztatta rátermettségét. Nyolcvanon túl is rendszeresen sportol.
– Apai nagyszüleim, Kossányi Alajos és Bohon Erzsébet mindketten az esztergomi római katolikus Érseki Tanítóképző Intézetben végeztek – mesélte. – Nagyapa Újgyallán, a nagymama pedig a szülőfalujában, Komáromszentpéteren kezdett dolgozni. 1903-ban házasodtak össze, hét gyermekük született, köztük 1908-ban az édesapám. 1914-ben nagyapát behívták katonának, és az orosz fronton hadifogságba esett. Közel nyolc évig ette a keserű rabkenyeret, hogy aztán hazatérhessen az idő közben Magyarországtól elcsatolt Komáromszentpéterbe (Svätý Petr). Hazatérése után aktívan kivette részét a helyi magyar kultúregylet munkájából is.
– A Kossányi családban tradíció volt a pedagógus élethivatás, így testvéreihez hasonlóan az édesapám is ezt az életpályát választotta – folytatta dr. Alpárné Kossányi Márta. – Pozsonyban szerzett tanári oklevelet, majd a két világégés között Komáromszentpéteren és Ógyalla-Bagotán tanította a kisebbségbe szorult magyar gyerekeket. Az iskolában a tanításon kívül színjátszó kört szervezett, a cserkészcsapatot vezette, megszervezte a felvidéki Gyöngyösbokrétát, mindezek mellett a komáromi Jókai Egyesületnek irodalmi titkára és igazgatósági tagja is volt. Vörös horda című verséért a háború után börtönbe zárták, de miután Csehszlovákiában a magyar iskolákat egyébként is bezárták, a család öt gyerekkel Magyarországon, Csepregen talált egy ideig új otthonra. Apám itt folytatta tanári tevékenységét, majd kivándorolt az USA-ba, mi pedig az édesanyámmal és a testvéreimmel együtt Sopronba költöztünk. Édesapám az emigrációban is folytatta közéleti, költői és írói tevékenységét, több kötete is megjelent. 1983-ban tért vissza, öt évvel később idehaza hunyt el. Ma Szlovákiában a komáromszentpéteri iskola a nevét viseli. Családunk hányatott életére édesapám egy versével emlékezem: „Szentpéteri völgyből, merész nagy kanyarban, zord hegyekbe értem, senkitől se féltem, örökséget kaptam, víg lélek-aranyban.”.
Családi háttér: 1937-ben született Révkomáromban. Felvidéki tanárként az édesapja több irodalmi folyóirat és napilap munkatársa volt, majd az USA-ban élt, ahol egy ideig Chicagóban, Floridában, majd Clevelandben acélgyári munkásként kereste kenyerét. Édesanyja, Ferenczy Sarolta a soproni nevelőotthonban éjszakás gyermekfelügyelőként dolgozott. Férje, dr. Alpár Gyula bányamérnök, címzetes egyetemi tanár 2012-ben hunyt el. Tibor fiuk Erkel Ferenc-díjas zenei rendező, Márta lányuk matematika–fizika szakos tanár, családjával az USA-ban él.
